Moszkva ellenzi a líbiai fegyverszállítást

Moszkva ellenzi a líbiai ellenzéknek történő francia fegyverszállításokat – mondta Szergej Lavrov pénteken, „kellemetlen” helyzetként értékelve az ENSZ BT Líbiára vonatkozó határozatainak többféle interpretációjára tett kísérleteket.

Az orosz külügyminiszter francia kollégájával, Alain Juppével folytatott moszkvai megbeszélése után elmondta: tárgyaló partnerétől felvilágosítást kért minderről. Emellett leszögezte: a líbiai tapasztalatokból tanulva kormánya nem támogatja, hogy a Biztonsági Tanács Szíriáról is határozatot hozzon.

A Juppétől kapott válasszal kapcsolatban Lavrov kifejtette: amint Moszkva figyelmeztetett rá, most „igen kellemetlen helyzetek” alakulnak ki, mert sokféleképpen lehet értelmezni a BT vonatkozó határozatait. „Úgy hiszem, a Biztonsági Tanács minden tagja érdekelt abban, hogy a testület egyértelmű határozatokat hozzon, mivel ezek a nemzetközi jog részét alkotják, és az nem tűri a kétértelműséget” – mondta.

Líbia jövőjéről szólva emlékeztetett rá, hogy az orosz és a francia államfő Deauville-ben azonos álláspontot képviselt: minél előbb véget kell vetni az erőszaknak, és meg kell állapodni arról, milyen összetételben fogják maguk a líbiaiak meghatározni országuk leendő állami és politikai berendezkedését. „Reméljük, hogy minden oldalon felülkerekedik a józan ész, és a lehető leghamarabb megkezdődik a politikai folyamat” – mondta az orosz diplomata.

Szíriáról mindkét külügyminiszter elmondta: nem esnek egybe nézeteik a Szíriával kapcsolatos BT-határozat kérdésében. Párizs szükségesnek tartja a testület határozatát, Moszkva viszont a líbiai BT-határozatokkal szerzett tapasztalatok nyomán nem támogatja azt.

Lavrov úgy vélekedett: „Amennyiben a szíriai ellenzék valóban érdekelt a reformokban, nem térhet ki a tárgyalások elől. Ez azt mutatná, hogy nem reformokról, hanem a rezsim megváltoztatásáról van szó. És tudjuk, hogy ez milyen veszélyekkel terhes Szíriában, tekintettel az állam felépítésének sajátosságaira” – mondta. Úgy vélte, a hivatalos Damaszkusz bebizonyította, hogy képes a párbeszédre, és amit tett és ígért, az nem kevés: kétszer hirdetett amnesztiát, a választási törvényre módosító javaslatokat terjesztett be, most pedig az alkotmányos reform van napirenden.

Juppé elismerte, hogy a szíriai helyzet veszélyt jelent a régióra, de úgy vélte, éppen ezért szükséges a BT határozata.

Az orosz külügyminiszter azt mondta: Moszkva – a BT-határozattal kapcsolatos álláspontja ellenére – kész partnereivel közös pozíciót kialakítani a kérdésben, és úgy vélte, mindenki egyetért abban, hogy mielőbb politikai mederbe kell terelni a helyzetet.

Lavrov a megbeszélés nyomán arról is beszámolt, hogy mind Moszkva, mind Párizs érdekelt a közvetítő hatok Iránnal való, teljes értékű tárgyalásainak felújításában, és támogatja a hatok Teheránnak tett javaslatát.

Az orosz külügyminiszter végül bejelentette: Oroszország és Franciaország év végére áttér a hosszú távú vízumok kiadására. Juppé ehhez hozzátette, hogy a többszöri vízumok bevezetéséről is szó volt. Végül pedig leszögezte, hogy országa kész részt vállalni a kaukázusi idegenforgalom fejlesztésében.

MTI

Friss hírek