A rendvédelmi erők körülbelül 2000 tagja vonult fel az piemonti Val di Susa völgyében, Chiomonte városka közelében hétfőn, hogy a napok óta a hatóság érkezésére készülő tömeg által felállított tábort feloszlassa. A tiltakozók a Torinó-Lyon vasúti alagút ellen tüntettek, melynek egyik kijáratát a völgyben tervezik kiépíteni. A tervezett munkálatok helyszínéül szolgáló La Maddalena-völgyet szállták meg a beruházás ellenzői már május vége óta, s a hétfő reggeli akciónak is ez volt az egyik fő színtere. Az olasz kormány mindenképpen el akarja kezdeni a beruházást, ebben az Európai Unió által szabott június 30-ai határidő is sürgeti.
Az események
A hétfő reggeli akció során a nagyszámú rohamrendőr fő célja a tiltakozók által épített barikádok felszámolása volt, melyeket a nehéz munkagépek közlekedésének megakadályozására építettek. A meredek útvonalon mintegy négy órás küzdelem során, vízágyúkat és könnygázt bevetve a „No TAV” (TAV: ’Treno di Alta Velocitá’: nagysebességű vonat) mozgalom által megszervezett megmozdulás feloszlatására. A könnygáz elől a tüntetők a környéken levő szőlőkben és erdőkben kerestek menedéket.
Ám nem ez volt az egyetlen összecsapás a területen. A La Maddalena-völggyel határos Torinó-Bardonecchia-autópályán súlyos összecsapások folytak a a No TAV emberei és a rohamrendőrök között, ahol a hatósági erők rohammal válaszoltak a tűzoltókészülékekkel és kövekkel harcoló tüntetők ellenállására. A végső adatok szerint az összecsapásnak 80 sérültje volt, ebből 40 a tüntetők oldalán.
A TAV
A Torinó és Lyon közé tervezett nagysebességű vasútvonal (TAV) annak az ötös számú európai közlekedési folyosónak lenne a része, mely a francia Lyontól az olasz Torinóig, onnan Velencéig, majd a tervek szerint Magyarország érintésével egészen Kijevig húzódna. A megállapodást még 2001 októberében írta alá a francia és az olasz kormány, ám míg francia oldalon már folyik a kivitelezés, az olasz oldalon még el sem kezdődött. Eredetileg az alagút kijáratát a szintén piemonti Venaus környékére tervezték, 2005-ben változtatták meg elképzelésüket a Val di Susa völgyére. A helyiek már 2003 óta tiltakoznak a beruházás ellen, a mostani nem az első tüntetés, már 2005-ben is került sor hasonló megmozdulásokra. Nemrég 3000 ember virrasztott együtt békésen, a vasúti alagút megépítését ellenezve, tudatja a BBC.
Érveik elsősorban környezetvédelmi jellegűek. Egyik érvük, hogy a beruházás éppen a völgy korábban nemzeti parkká nyilvánított részén haladna keresztül. Másrészt, a helyiek lakóhelyük élhetőségének romlására számítanak az új alagút megépülésével, a forgalom megnövekedő mennyisége miatt.
Kormányoldalon más az álláspont. Egyrészről az Európai Unió is ösztönzi őket a kivitelezésre, hiszen ha június 30-ig nem kezdik el olasz oldalon az építkezést, az olasz kormány elesik a projekt finanszírozásának uniós részétől, egészen pontosan 671 millió eurótól. Ebben nincsen benne a jövőbeli Európai Uniós finanszírozás mennyisége, amely körülbelül kétmilliárd eurónyi további összeget jelent. Minderre még június 24-én figyelmeztette Altero Matteolit, az olasz közlekedésügyi minisztert a Bizottság alelnöke, Siim Kallas.
Az összeg azonban a munka keddi megindításával sem került teljes biztonságba, ugyanis az Európai Unió egy új olasz-francia megállapodás létrejöttéhez köti az összeget, amelyet június 30-ig kellene aláírni, s július 6-ával bezárólag ratifikálni.
Nemcsak pénzügyi szempontok vezérlik az olasz kormányt. Silvio Berlusconi kormányfő a La Repubblicának a következőképpen nyilatkozott: Meghallgattunk mindenkit, minden oldal érveit, és próbáltunk egy minden félnek megfelelő megoldást taláni. Ám most már nem lehet több időt vesztegetni, különben azt kockáztatjuk, hogy kimaradunk Európa fejlődéséből, és ez elfogadhatatlan lenne.
Hasonló jellegűek voltak Roberto Maroni belügyminiszter szavai is, melyeket a Corriere della Sera újságírójához intézett. Szerinte, aki a beruházást ellenzi, ne tegye, mert az egyenlő lenne a jövő nemzedékek súlyos megkárosításával, illetve ezzel Piemont a GDP-je két százalékának megfelelő összegtől esne el.
Mi várható?
Egyelőre a torinói kormánytisztviselő kedd reggeli parancsának eleget téve a tiltakozók elhagyták a területet, minden felszerelésükkel együtt. Jelenleg a helyzet nyugodt, a területet a rendőrök biztosítják, ők biztosítottak védőkíséretet a munkagépek és a munkások érkezéséhez, illetve jelenleg is gondoskodnak a munka zavartalanságáról. Jelenleg egy könnyed kialakítású munkaterületet hoztak létre, minimális infrastruktúrával a 30 munkás számára, a térség többi része a 2000 főnyi rendőr számára van fenntartva. A La Repubblica megfogalmazását idézve: „Egy kis kaszárnya Val di Susa szívében”.
Az azonban indulatok korántsem csillapodtak le. Hétfő délután több olasz városban tartottak szimpátiatüntetéseket, a nagysebességű vasút kiépítése és a hétfő reggeli rendőri erőszak ellen is tiltakozva. A helyi sajtó szerint még most is tapintani lehet a feszültséget az események helyszínén, s a No TAV vasárnapra újabb akciót szervez az interneten a munkaterület visszafoglalására.
Gömöri Roland