Megkezdődött az egykori vörös khmer vezetők pere

A Kambodzsai Törvényszék hétfőn megnyitotta a vörös khmerek egykori legmagasabb rangú vezetőinek tárgyalás-sorozatát. A vádlottak – Nuon Chea, az 1998-ban elhunyt Pol Pot jobb keze és a rendszer fő ideológusa, Khieu Samphan egykori államelnök, Ieng Sary korábbi miniszterelnök-helyettes és felesége Ieng Thirith, a Központi Bizottság tagja – nem vallják magukat bűnösnek. A négy személy többek között népirtás, emberiesség elleni bűntettek, embertelen bánásmód és vallási és politikai üldöztetés vádjával került a Bíróság elé, számolt be a Reuters.

A vörös khmerek Pol Pot vezette rezsimjének rémuralma alatt 1975 és 1979 között legalább másfél millió embert, Kambodzsa akkori lakosságának közel negyedét irtották ki. Az ENSZ égisze alatt létrehozott Törvényszék csak majd’ három évtizeddel a rendszer bukása után, 2006-ban kezdte meg működését, első ítéletét pedig tavaly hozta meg Kaing Guev Eak, ismertebb nevén Duch elvtárs ügyében, aki a több mint 12 ezer ember halálának színhelyéül szolgáló Toul Sleng börtönt irányította. Duch sokak szerint enyhe büntetést kapott, az ítéletben kiszabott 35 évből az előzetes letartóztatás és jogtalan fogva tartás miatt csak 19-et kell letöltenie.

Már Duch elítélése is szimbolikus lépésnek volt tekinthető, mivel a Tuol Sleng a vörös khmerek kegyetlenségeinek jelképévé vált, a négy vezető perének kezdetét pedig Ou Virak, a Kambodzsai Emberi Jogi Központ elnöke „katartikus pillanatnak” nevezte. A tárgyalást nagy érdeklődés övezi, a népirtás túlélői és az áldozatok leszármazottai közül sokan jelen voltak a bíróságon, az állami televízió pedig élőben közvetítette a tárgyalóteremben történteket.

A tárgyalások első szakasza legfeljebb négy napig tart és várhatóan a tanúk és szakértők névsorának jegyzékbe vételén és az előzetes jogi kifogások tárgyalásán kívül nem vezet majd kézzel fogható eredményekhez. A kifogások között szerepel például Ieng Sary ellenvetése, miszerint ügyének tárgyalása jogsértő, mivel ugyanezen vádpontok alapján korábban már halálra ítélték, majd felmentették. A per tárgyalása előreláthatólag szeptemberben folytatódhat, és valószínűleg évekig húzódik majd, mivel a nürnbergi perek óta nem volt példa ilyen terjedelmes és összetett ügyre.

Koczkás Sára

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »