Semjén: szeptembertől indul a nemzeti regiszter

Szeptemberben elindul a nemzeti regiszter – jelentette be Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerdán a Parlamentben.

A kereszténydemokrata politikus a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság ülése után újságírók előtt elmondta, hogy a regisztert a közigazgatási és igazságügyi tárca fogja koordinálni. Mint kifejtette, 2500 magyar szervezet nevét ismerik, rajtuk keresztül szeretnék elérni a különböző üzenetekkel a világ magyarságát. Az emigrációban élők nemcsak magyarul, hanem angolul is megkapják majd az üzeneteket, a későbbiekben pedig spanyolul is eljuttatják azokat a dél-amerikaiakra való tekintettel – mondta.

Hozzátette: ennek a jelentősége az, hogy a magyar nemzet történelmi okokból világnemzet lett, amely nemcsak Magyarországon és a Kárpát-medencében él, hanem a világban szétszórtan, és „mi nem mondunk le egyetlen magyarról sem”, azokról sem, akik az emigrációban harmadik-negyedik generációként már nem tudnak úgy magyarul, mint az anyaországiak.

Az egyes minisztériumok még a nyár folyamán elkészítik azokat az üzeneteket, amelyeket saját területükről a magyarság felé szeretnének eljuttatni – mondta. Közölte azt is, felkérte a tárcákat, hogy „belátható időn belül” gyűjtsék össze azokat a jogszabályokat, amelyek a határon túl élő, de már magyar állampolgárságúakra vonatkozhatnak. Ezeket szeretnék áttekinteni, hogy az egyes kedvezményekből, támogatási formákból ők is részesülhessenek.

Semjén Zsolt az ülés után szolidaritását és együttérzését fejezte ki a gyulafehérvári magyarokat ért atrocitás miatt. Úgy fogalmazott: a katolikus rektort brutálisan bántalmazták magyarsága és egyházhoz tartozása miatt. Leszögezte: Magyarország és személyesen ő is, mélységesen elkötelezett a román-magyar együttműködés mellett, mindkét országnak nemzeti érdeke a legszorosabb együttműködés.

Az elmúlt időszakban nagy lépéseket tettek a bizalmi alapon való együttműködésre, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy ne lennének problémák, s példaként említette a házsongárdi temető magyar sírjainak meggyalázását, illetve ezt a nyilvánvalóan etnikai, „esetleg vallási hátterű akciót Gyulafehérváron”.

Az együttműködés érdekeit azt szolgálja, ha a román hatóságok hathatós lépéseket tesznek az ilyen esetek megakadályozására és a felelősök megbüntetésére, a temető sírjainak védelmére – mondta. Kitért arra is, hogy Magyarország elkötelezett Románia schengeni csatlakozása mellett, s az, hogy ez ilyen előre haladott állapotban van, Magyarországnak meghatározó szerepe van. Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár elmondta, az ülésen tájékoztatót tartott Ulicsák Szilárd miniszteri biztos a hamarosan a Bethlen Gábor alap keretében működő nyilvántartási rendszerről.

Ebben minden olyan támogatás, ami határon túlra kerül megtalálható lesz – mondta, hozzátéve: arra hívták fel az egyes tárcákat, hogy a náluk működő különböző támogatásokat tüntessék fel ebben a rendszerben. Mint kiemelte: pontosan szeretnék látni, mely területeken vannak párhuzamosságok, illetve hol van még szükség esetleg plusz támogatásokra.

MTI

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »