A Magyar Emberi Jogok Alapítvány elnökének kitüntetése

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) „az egyetemes magyarság érdekében tett felbecsülhetetlen szolgálatért” 2011. május 2-án Arany János éremmel tüntette ki a Magyar Emberi Jogok Alapítvány elnökét, Hámos Lászlót.

„A nemzet nem állapot, hanem feladat” – fogalmazta meg a határon túli magyarsággal kapcsolatos érzéseit Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a Külső Tagok Fórumán. Köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a kulturális nemzethez tartozásnak táblák, határok vagy kerítések nem lehetnek az akadályai. Szavaiból kiderült, vállalni kell a kulturális nemzet és összetartozás feladatát, minden nap dolgozni kell érte, Debrecentől Szabadkán át, New Yorkig mindenütt, ahol a magyar nemzethez tartozók élnek.

„Világéletemben az identitás kérdése foglalkoztatott. Miként tudnak a nemzettársaim a környezetükhöz viszonyulni, magyarként talpon maradni azon eltérő körülmények között, amelyekbe legtöbbször az akaratukon kívül sodródtak?” – fogalmazta meg a HHRF elnöke személyes hangvételű köszönőbeszédében azt a kérdést, amely egész életútját végigkísérte. Elmondta, szülei révén erdélyi és felvidéki gyökerekkel rendelkező, Párizsban született és New Yorkban nevelkedett magyarként mindig szoros kapcsolatot érzett a Kárpát-medencében Magyarország határai kívül élő magyarokkal. „Minket a kényszerű vándorlás köt össze. A különbség köztünk csak annyi, hogy a Kárpát-medence esetében a határok vándoroltak ide-oda, mi, nyugaton élők pedig elvándoroltunk, legtöbben menekülésre kényszerültünk. Valamennyien idegen földön találtuk magunkat, és ott kellett helytállnunk” – vallotta Hámos. Hozzátette: örömteli élmény, amikor a magyar tudományos élet tekintélyes intézménye a külhoni magyarság, és ezen belül az alig ismert nyugati magyar közösség eredményeit méltányolja és jutalmazza. Az anyaországnak ez a nemes gesztusa erősíti az összetartozást.

A HHRF kuratóriumának tagja Gulyás Balázs, a Nyugati Magyar Tudományos Tanács elnökét, Frühling Jánost képviselve arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar kormány egyre több jogot biztosít az anyaországon kívül élő magyaroknak. Gulyás Balázs kezdeményezte, hogy a külső tagoknak is két rendes, két levelező, két külső és két tiszteleti tag felterjesztéséhez legyen joguk, éppen úgy, mint az Akadémia anyaországi tagjainak.

HHRF

Friss hírek