Ukrajnának nincs többé szüksége IMF-es hitelekre

Ukrajnának már nincs többé szüksége IMF-es segítségre, hogy rendezze a külső pénzügyi vállalásait – jelentette be június 4-én szombaton az ukrán miniszterelnök, Nyikolaj Azarov.

Június 4-én zajlott Kijevben a FÁK országai pénzügyminisztereinek a találkozója, ahol Azarov is részt vett, és kifejtette az álláspontját. Azarov beszámolt arról is, hogy az IMF egyik követelménye Ukrajnával szemben hitelnyújtáskor, a gáz árának az emelése inflációt indukált az országban, és negatív következményekkel volt a lakosságra nézve, írja az Interfax-Ukrajna hírügynökség. Azarov elmondta, hogy bízik benne, hogy 2011-ben az infláció Ukrajnában nem haladja meg a 10 százalékot.

A FÁK országok pénzügyminiszteri üléseit néhány éve hozták létre a gazdasági válság hatására, és azóta ötször ültek össze: 2008 októberében, 2009 márciusában, 2009 szeptemberében, 2010 áprilisában, és 2011 június 4-én. A szombati ülésen a tagországok jelenlegi gazdasági helyzetéről esett szó.

Anton Bendarzsevszkij

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »