Ostromállapot a Titicaca-tónál

PERU/Lima – Megostromolták az önkormányzatot, tüzeket gyújtottak az utcákon, hoteleket rongáltak meg a tüntetők a perui Punoban. A felkelést, amelyen eddig közel 30 ezren vettek részt, a növekvő feszültség váltotta ki az őslakos aymara-indiánok és a környékre települt külföldi bányászcégek között. A turistákat már korábban evakuálták a városból. A Kitekintő munkatársa Limából tudósít az eseményekről.

A perui-bolíviai határ mentén található Punoban több mint két hete tartanak a demonstrációk. A tüntetéseken eddig mintegy harmincezer ember vett részt. A tömeg a bányászati kitermelés teljes leállítását követeli a kormánytól a régió egész területén. A tüntetők főleg azt sérelmezik, hogy a helyieket senki sem kérdezte meg a cégek idetelepülésekor. Az egyik – szerintük – jogsértő vállalat nevét külön kiemelték a sztrájkolók. Szerintük a Bear Creek Mining Corporation a felelős a térségben okozott problémák zöméért.

A demonstrálók többek között a júniusi elnökválasztás bojkottálásával is fenyegetőznek, hátha ezzel nyomást tudnak gyakorolni a kormányra. „A punoi lakosok döntöttek, nem lesznek választások a városban mindaddig, amíg le nem állítják a kitermelést a térségben” – jelentette ki Walter Aduviri, a Nemzeti Erőforrások Védelméért egyesület elnöke. Majd így folytatta: „Nem én, hanem az emberek hozták a döntést. Amennyiben a kormány nem fogadja el a követeléseket, nem lesznek választások Punoban”.

Az egyébként aymara-indián vezető a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) egyezményének 169-es pontjára hivatkozva elmondta: „Az őslakosoknak minden esetben jogukban áll konzultálni a különféle bányászati vállalatokkal, különösen, ha azok hatással lehetnek egy közösség életére”. A perui elnök, Alan García ennek ellenére elutasította a sztrájkolók minden követelését, mondván: „nem érdemes és nincs is értelme egyetlen régión belül leállítani a kitermelést, ráadásul alkotmányjogi problémákba is ütközik. Egy ilyen döntés pedig megbontaná az ország egységét”. A politikus hozzátette: „A megmozdulások mögött minden kétséget kizáróan választási érdekek állnak”.

A tüntetők először a punoi önkormányzat épületét, valamint a helyi adóhatóság irodáit ostromolták meg, később az utcákat borították lángba egy időre. Azokat a helyi bankokat és hoteleket, amelyek nem támogatták egyértelműen a felkelést, szintén megrongálták a demonstrálók. Köztük volt az ismert szállodalánc egyik épülete, a Joya del Titicaca valamint a Casona Plaza. A lakók fadarabokkal próbálják meg bedeszkázni az ablakokat az esetleges támadások kivédésére.

A turisták jelentős része elhagyta a várost és környékét, a boltok pedig már a megmozdulások eleje óta zárva vannak. A legközelebbi reptér Juliacaban ugyan még működik, megközelíteni azonban igen nehézkes és veszélyes is a folyamatos útzárak miatt. „A városban tartózkodó közel 220 turistát a közeli reptéren át menekítették ki a hatóságok” – közölte Manuel Quińones, turizmusért felelős államtitkár. A látogatók főként európaiak voltak, akik Cuscoba, Arequipába vagy Limába indultak volna tovább.

Andrew Swarthout, a Bear Ceek vezérigazgatója aggodalmát fejezte ki a sztrájk elhúzódását illetően, majd hozzátette, 2011 januárjában igenis tartottak lakossági fórumokat a helyi közösségeknek. „A Bear Creek segíteni fogja a kormány munkáját abban, hogy sikerüljön csökkenteni a kialakult feszültséget a közösségek és a vállalat között. Biztosak vagyunk benne, hogy a tárgyalások meghozzák a várt eredményeket, és minden visszatérhet a régi kerékvágásba. Az engedélyekhez mi is ragaszkodunk, ahogy minden legálisan működő bányászati cég Peruban” – mondta el sajtótájékoztatóján Swarthout.

A lassan két hete tartó sztrájk azonban eddig nem vezetett semmilyen eredményre, a párbeszéd a lakók és a hatóságok között pedig szinte teljesen megszűnt. Egyes számítások szerint összesen mintegy 100 millió sol (6.8 milliárd forint) veszteség keletkezett a turizmusban a múlt héten kezdődött megmozdulások miatt. Ráadásul további kieséssel is számolni kell a visszamondott utak miatt.

Klopfstein-László Kornél

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »