2014-től több milliárd euróval csökkentenék a szocialisták a Közös Agrárpolitika kereteit. Tegnap az Európai Parlament különbizottságában a többség ugyanis, a korábbi kompromisszum ellenére, elfogadott egy olyan szocialista módosítást, amely több milliárd eurót vonna ki az agrárszektorból. Surján László kereszténydemokrata európai parlamenti képviselő kijelentette: „Ez a módosítás eltörölné a mezőgazdasági exporttámogatásokat, ami a néppárti frakció számára elfogadhatatlan.” 2007 óta Magyarország a hazai termékek világpiacra juttatásához több mint 100 milliárd forintot kapott az Európai Uniótól. Amennyiben a szocialisták javaslatát a júniusi plenáris ülés is megerősíti, félő, hogy a magyar gazdák 2014-től eleshetnek ettől a támogatástól. Surján László ugyanakkor hangsúlyozta: „Sikerült megvédenünk a kohéziós politika pénzügyi forrásait, a néppárti Salvador Garriga jelentéstevő kompromisszumos javaslatainak köszönhetően.” Az EP véleménye szerint 2014 után nem csökkenhet az uniós költségvetés a korábbi időszakhoz képest, sőt a 2013-as évhez képest 5 %-os növekedést javasolna a különbizottság.
Friss hírek
600 milliárd forintos lakossági felújítási program indul jövőre
Az energetikai korszerűsítést célzó programban a családi házaknál legfeljebb 15,5 millió forintos, a társasházaknál pedig lakásonként legfeljebb 5,2 millió forintos felújítás támogatható, mindez olyan beruházásokra vonatkozik mint a szigetelés, nyílászárócsere és korszerű világítás.
Read More »Elindult az elszámoltatás, Matolcsy Györgyöt őrizetbe vették
Elindult Magyarországon az előző kormány által törvénytelenül felhasznált javak ügyében kezdeményezett elszámoltatás, azonban a folyamatnak a jogállamiság elve mentén kell haladnia - mondta Magyar Péter miniszterelnök az AP amerikai hírügynökségnek adott, szerdán közzétett interjújában.
Read More »Költségcsökkentésre kényszerül a BBC, leépítések jönnek
Több televízió- és rádiócsatorna hagyományos terjesztésű adásainak megszüntetését jelentette be kedden a BBC brit közszolgálati médiatársaság a korábban meghirdetett markáns költségcsökkentési program újabb mozzanataként.
Read More »Nigériát is elérte az Ebola
Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.
Read More »Fenntartható ajándékok a dolgozóknak (x)
A vállalati ajándékozásban az elmúlt évek során egyre hangsúlyosabbá vált a környezettudatosság kérdése.
Read More »A rosszul kiválasztott bérlő pénzügyi és jogi kockázatai (x)
A lakás kiadása rendszeres bevételt hozhat, de egy elhamarkodott döntés könnyen veszteségbe fordíthatja a befektetést. A késve érkező bérleti díj, a lakásban keletkező kár vagy egy elhúzódó jogvita nemcsak pénzt visz el: a tulajdonos idejét és nyugalmát is felemésztheti.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.