Ifjúsági szórványstratégia készül

Külön szórványstratégia készül az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ), valamint felvidéki, kárpátaljai és erdélyi ifjúsági szervezetek közreműködésével – mondta el Stágel Bence az IKSZ elnöke az MTI-nek.

Az ifjúsági szórványstratégia év végére készülne el, ezzel kívánják az asszimilációs folyamatokat mérsékelni és lehetőség szerint megállítani – tette hozzá, kiemelve: fontos, hogy a magyar fiatalok a jövőben is büszkén vállalják magyarságukat, kiálljanak jogaikért és aktív résztvevői legyenek a közéletnek.

A KDNP ifjúsági szervezete vezetőjének tájékoztatása szerint a hétvégi nemzetpolitikai találkozón – amelyen a felvidéki Via Nova, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete, valamint az erdélyi MIÉRT és Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) képviselői vettek rész – arról is megállapodtak, hogy külön munkacsoportot hoznak létre a nemzetpolitikai szakmai együttműködés segítésére. A munkacsoportok találkozóinak helyszínét rotációs rendszerben, a résztvevő ifjúsági szervezetek biztosítják majd.

Stágel Bence felidézte, hogy a találkozón résztvevő szervezetek egyetértettek azzal, hogy az új magyar kormány csak az elmúlt egy évben már többet tett a határon túli magyarokért, mint az előző kormányok nyolc év alatt. Külön üdvözölték az egyszerűsített honosítási eljárás (kettős állampolgárság) lehetőségét, valamint a Nemzeti Összetartozás Törvény megszületését.

Az ifjúsági szervezetek képviselői értékelték a szlovákiai népszámlálás kapcsán végzett közös kampányt, melynek célja az volt, hogy minél több felvidéki magyar fiatal vállalja magyar nemzetiségét. Ezen túlmenően a kárpátaljai fiatalok számoltak be a kettős állampolgárság kapcsán az elmúlt időszakban őket ért atrocitásokról. A résztvevők elismerősen szóltak a magyar kormány határozott fellépéséről, valamint a helyzet mielőbbi megoldására irányuló törekvéséről.

Kitekintő / mti.hu

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »