Az elnöki vizit lázában ég Kárpátalja

Kárpátalja és a megyeszékhely az elnöki vizit lázában ég. Ma délelőttre várják Viktor Janukovics érkezését. Ez azért is nagy esemény, mivel regnálása során ez az első Kárpátaljára vezető útja. A múlt év nyarán az Olekszandr Ledidával történt affér után már várták az érkezését, de akkor az utolsó pillanatban változott az elnöki program.

A ma délelőttre tervezett vizit azonban nem marad el. Ezt jelzi az utak egyes szakaszainak gyorsütemű javítása, a közterület rendezése. Ungváron az elmúlt napokban a belváros több utcáját, így  a Bercsényit, a Duh­novicsot, a Káptalant, valamint a Korjatovics teret is lezárták a forgalom elől. Egyes részeken forgalomkorlátozást vezettek be. A rendelkezés előreláthatólag  ma kijevi idő szerint 15 óráig marad érvényben.

Nem  hivatalos információ szerint  az elnök  Ungváron, Munkácson és Csapon, valamint a Tisza közúti határátkelőn tesz látogatást. Tegnap megérkezett  Kárpátaljára az elnök biztonsági embereiből álló különítmény, mely azonnal elkezdte felmérni a környezetet és az útvonal előkészítéséhez is hozzálátott. A Kobra közúti rendőrség mintegy tucatnyi járművének felbukkanása is  minden bizonnyal összefüggésben van  Viktor Janukovics látogatásával.

Kárpáti Igaz Szó

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »