Tizennyolcadszor állítottak keresztet a vajdaságiak

Hatalmas fakeresztet állítottak fel vasárnap délután négy órakor a vajdasági  csúrogi dögtemetőnél a ledöntött helyébe, dacolva az örökös rongálókkal, hogy ennél emlékezhessenek az 1944/45-ben ártatlanul kivégzett áldozatokra.

Teleki Júlia kezdeményezésére Légrádi Sándor faragta meg a keresztet, ugyanúgy mint előtte tette ezt tizenhétszer. A keresztre ezúttal a következő felirat került: ” Vérrel, könnyel szentelt hely ez, tanúsítja ez a kereszt. ” 1944 – 2011. Teleki Júlia miután közös imára szólította fel az egybegyűlteket és reményét fejezte ki, hogy hamarosan egy maradandó emléktáblánál róhatják le az áldozatok hozzátartozói a kegyeletet, felkérte a Magyarországról érkezett küldöttség vezetőjét Répás Zsuzsannát, a Nemzetpolitikai Államtitkárság helyettes államtitkárát, hogy mondja el gondolatait.

„Örök emberi feladat és kötelesség, hogy a halottakat el kell temetni és meg kell nekik adni a végtisztességet. Vannak olyanok, akiknek ez máig nem adatott meg 1944-45 vérengzései óta. Nekünk az a feladatunk, hogy feltárjuk, mi történt akkor, és így utólag igazságot szolgáltassunk az áldozatoknak és a hozzátartozóiknak, akik sokszor máig keresik az elveszetteknek a nyughelyét. Azért jöttünk ma ide, hogy főhajtással emlékezzünk. Remélem, hogy abban az irányban haladnak a dolgok, hogy hamarosan végre méltó módon tudunk majd emlékezni rájuk” – mondta Répás Zsuzsanna. A megjelentek végül elhelyezték a kegyelet virágait az újonnan felállított keresztnél.

Kitekintő / Magyar Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »