Slota a Rákóczi Szövetséget kritizálja

Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke éles kirohanást intézett sajtótájékoztatóján többek között a pozsonyi belügyminisztérium és a Rákóczi Szövetség ellen a 2011-es népszámlálás kapcsán.

A szélsőséges nézeteiről híres politikus bírálta a belügyi tárca és a Statisztikai Hivatal munkáját is a népszámlálás nem megfelelő előkészítése kapcsán.

Ugyancsak élesen kirohant a magyarországi Rákóczi Szövetség ellen is, amely a Szlovák Nemzeti Párt szerint intenzív kampányt indított annak érdekében, hogy a lehető legtöbben vallják magukat magyar nemzetiségűnek a májusi népszámlálás során.

Sajtótájékoztatóján Slota bizonyítékként a Rákóczi Szövetség levelét említette, amelyben dél-szlovákiai települések polgármestereit ösztönzi a magyarországi szervezet, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy községükben minél többen vallják magukat magyarnak.

Jutalmat is ígér Slota szerint a Rákóczi Szövetség, amelyet azok a községek kapnának kézhez, amelyek a legjobban teljesítettek. A magyargyűlölő politikus a jutalmazás kapcsán így fogalmazott: „Ilyen a történelem során sehol sem történt. Ez Göbbels náci Németországának praktikáihoz hasonlítható!”

Rafael Rafaj, a Szlovák Nemzeti Párt frakcióvezetője a sajtótájékoztatón a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának népszámlálással kapcsolatos munkáját is felhozta, amelyet alkotményellenesnek ítélt meg. Rafaj a Most-Híd pártot is kritizálta, hogy kampányával a magyar kisebbség szavazatait szeretné megvásárolni.

Kitekintő / Felvidék Ma

Friss hírek