Szélsőséges elvek érvényesülnek a nemzetiségi oktatásban

A pozsonyi  oktatásügyi minisztérium nem akar megválni attól a Ján Jarabától, akit 2008-ban,  Ján Mikolaj (Szlovák Nemzeti Párt – SNS) minisztersége idején neveztek ki a nemzetiségi alosztály élére. A minisztérium sajtóosztálya tagadja, hogy Jaraba Ján Mikolaj jelöltje volt a posztra.

„Ez nem politikai funkció. Arról sincs tudomásunk, hogy Jaraba úr szakmai döntéseknél az érvényben levő törvények és előírásokkal szemben járna el” – válaszolta az Új Szó kérdésére Miriam Žiaková szóvivő.

Korábban a pozsonyi lap beszámolt róla, hogy több szlovákiai magyar oktatásügyi szakember (Pék László, Szigeti László) is kifogásolta Jaraba személyét a kisebbségi oktatási osztály élén. Žiaková szerint a minisztérium törvényt sértene, ha csupán azzal az indokkal bocsátaná el valamely alkalmazottját, mert állítólag szimpatizál bizonyos politikai pártokkal.

A szóvivő válaszában azt is cáfolta, hogy Jarabának nincsenek tapasztalatai a kisebbségi oktatás területén. „1981-től 2007-ig pedagógusként, igazgató-helyettesként és igazgatóként működött a Dunaszerdahelyi járás iskoláiban” – figyelmeztet Žiaková.

Az Új Szó információi szerint Jaraba ugyan valóban tanított például Bősön és Dunaszerdahelyen is, de csak szlovák iskolákban. Minden bizonnyal tanított tehát magyar anyanyelvű diákokat is (hiszen nem minden magyar anyanyelvű gyerek kerül magyar iskolába). Igazgató-helyettes volt például abban a dunaszerdahelyi Jilemnický utcai alapiskolában, ahol tavaly ősszel a tanító néni büntetésből ötvenszer íratta le egy diákkal, hogy „Az iskolában nem beszélünk magyarul”.

A minisztérium idén a közoktatási törvény átfogó módosítására készül. A nemzetiségi oktatást érintő részeket a jelek szerint tehát Ján Jaraba osztálya dolgozza ki, a „hogyan tanítsuk meg hatékonyan a magyar gyerekeket szlovákul” elv alapján. Jarabáék ugyanis már Mikolaj idejében elkészítettek egy ilyen koncepciót.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »