Újabb kormányválság van kibontakozóban

Ivan Mikloš szlovák pénzügyminiszter nem hajlandó teljesíteni Iveta Radičová kormányfő elvárását. Radičová pénteken szólította távozásra az ingatlanbotrányba keveredett adóigazgatóság vezetőjét, ám a vezérigazgató a hétvégén közölte: nem áll fel a székéből.

Tegnap Miklošnak sajtótájékoztatót kellett volna tartania az ügyben, ám azt egy bombariadó miatt lefújták és mára halasztották. Később a miniszter pár soros nyilatkozatban állt az igazgató mellé. „Ma értesítettem a vezérigazgató urat, hogy továbbra is bírja a bizalmamat és felszólítottam, hogy maradjon a posztján” – áll az állásfoglalásban. Mikloš egyben leszögezte: tisztában van felelősségével és a jogköreivel is, így amíg ő a pénzügyminiszter, „addig a személyi változásokról is ő dönt”.

Radičová ezután arra kérte Mikuláš Dzurinda pártelnököt, hogy mára hívja össze az SDKÚ (Szlovák Kereszténydemokrata Unió)elnökségét, mivel „véleménykülönbség áll fenn az adóigazgatóság vezérigazgatójának felelőssége ügyében”. Radičová a botrányos ügy miatt lemondta holnapi kijevi látogatását.

Tegnap kellett volna találkozniuk a kormánypártok elnökeinek és a miniszterelnöknek, hogy megvitassák az ügyet, ám erre lapzártáig nem került sor. A koalíciós pártok vezetői szerint mindenképpen foglalkozni kell a helyzettel.

„Egyértelmű, hogy nem lehet elsumákolni ezt a dolgot, ez elég nagy botrány” – nyilatkozta az Új Szónak Bugár Béla, a Híd elnöke. „Nincs meg minden információnk, sőt egymással ellentétes információk vannak, ezért Ivan Miklošnak kell lépnie, méghozzá nagyon gyorsan” – mondta Bugár.

A vitában a koalíciós partner Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) Radičová pártjára állt.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

horzrt.hu

Különleges eszközök a gyermekek fejlődéséhez (x)

A sajátos nevelési igényű gyerekek fejlesztése egy összetett és átgondolt folyamat, amely türelmet és figyelmet követel meg a nevelőktől. Az ilyen gyermekek képességfejlesztése kiterjed arra is, hogy tapasztalatokon alapuló tanulást biztosítson számukra, ami a mindennapi életük során támogatja őket.

Read More »
kazanabc.hu

A csaptelepek meghatározó szerepe otthonunkban (x)

Gondoltál már arra, milyen jelentőségteljes szerepe van a csaptelepeknek otthonunk kialakításában? A csaptelepek most már nem csupán egyszerű vízvezetők, hanem a konyha és a fürdőszoba kulcselemei, amelyek hozzájárulnak otthonunk kényelmességéhez és energiahatékonyságához.

Read More »