Tavaszi nagytakarítás Kárpátalján

Immár hagyomány, hogy a tavasz beköszöntével megyeszerte hozzálátnak a tél folyamán felgyülemlett szemét összegyűjtéséhez, a települések csinosításához. A Kárpátalja-méretű tisztálkodás régiónként más-más időpontban kezdődött és mindaddig tart, míg nem sikerül rendet teremteni.

Immár hagyomány, hogy a tavasz beköszöntével megyeszerte hozzálátnak a tél folyamán felgyülemlett szemét összegyűjtéséhez, településeink csinosításához. A Kárpátalja-méretű tisztálkodás régiónként más-más időpontban kezdődött és mindaddig tart, míg nem sikerül rendet teremteni. 

Beregszász  összefogott

Lassan itt a húsvét, ezért a város önkormányzata mielőbb végezni szeretne az ilyen jellegű munkákkal. Gajdos István polgármester vezetésével a tisztasági hónapért felelős önkormányzati dolgozók  gyalog járták végig Beregszász utcáit, hogy személyesen győződjenek meg a helyzetről.

Végre-valahára beköszöntött a tavasz, s mi is  megpróbáljuk a tél alatt felgyűlt szemetet eltüntetni. A kitűzöttek szerint  legelsőként a Vérke partját, a hidak környékét takarítjuk ki. Nagyon nagy erőfeszítésbe kerül a városnak ezen részeit rendben tartani  – hangsúlyozta Kincs Gábor.

Beregszász alpolgármestere elmondta, a továbbiakban az utcákat tisztítják meg. „A Muzsalyi, a Kinizsi, a Stefanik, a Gyár utca, a Széchenyi, a Bakó Gábor és a Munkácsi út, a Kossuth tér, illetve a Hősök tere és környéke kiemelt odafigyelést igényel. Nem feledkeztünk meg  a lakóparkok belső udvarairól. A Bereg-Vertikál, a városgazdálkodási vállalat, sőt az egyházak, a különböző felekezetek képviselői is bekapcsolódtak a programba.”

A város vezetése felhívással fordult a lakosokhoz a rend, a tisztaság ügyében. Mint azt Kincs Gábor elmondta, nagy örömmel tapasztalták, hogy a lakók egyre pozitívabban állnak a dolgokhoz. „Mivel több utca is teljesen megújult, új jelzőtáblákat tettünk ki, amelyekkel a forgalmi rend is megváltozik. Véleményem szerint ezzel élhetőbbé válik a város. Arról nem beszélve, hogy a Beregszászba érkező turisták tájékozódását is segítjük ezzel” – mondta az alpolgármester, aki azt is megosztotta velünk, hogy nagyon sok még a teendő, de a munkának határt „csak” a pénzeszközeik tudnak szabni. Viszont a szűkös keret ellenére is igyekeznek látványos javulást elérni.

Április közepére rend lesz

Igor Szviscso, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatás elnökének rendelkezése szerint  a térségben  egy hónapon át tart a nagytakarítás. „A tisztasági hónap keretében remélhetőleg a járás összes településén elvégzik a kora tavaszi  teendőket, hogy a húsvétot tiszta, rendezett körülmények között  fogadjuk. Természetesen a járási közigazgatás is besegít. Az erdőgazdaságtól hatezer csemetefát rendeltünk, melyeket a napokban fogunk kiültetni. A már meglévő fák törzsét lemeszeljük, hozzálátunk az árkok tisztításához. Véleményem szerint április 15-ig minden településen tisztaság és rend uralkodik majd” – mondta Medvigy István, a járási közigazgatás első elnökhelyettese.

Ungváron fákat ültetnek

A megyeszékhely valósággal fuldokol a szemétben. Az önkormányzat  komoly erőfeszítéseket tesz a rend  helyreállítására. Diákok, közületek  és vállalatok alkalmazottai  takarítják a köztereket, parkokat, próbálják felszámolni az illegális hulladéklerakókat. Mint arról Viktor Pogorelov polgármester tájékoztatta lapunkat, igyekeznek mindenre odafigyelni. Az emberi nemtörődömséggel azonban nehéz  felvenni a harcot. Ezért a meggyőzés mellett pénzbírságot is kivetnek azokra, akik  nem tartják rendben házuk, lakóhelyük környezetét, építőanyag-lerakatnak használják a járdát, az út menti zöld sávot.

Ungvár mindig is szépséges parkjairól, virágairól volt híres. Az utóbbi időben azonban alaposan megfogyatkozott a zöldterület, rengeteg fa került kivágásra. A láncfűrész ráadásul nem mindig  a  kiöregedett, beteg  fákkal végzett. A belváros például teljesen  csupasz lett, amin  a jelenlegi polgármester és csapata  igyekszik változtatni. Az önkormányzat vezetői, munkatársai például  a  sétáló utcában  facsemetéket ültettek az elpusztultak helyére.

„A tavaszi fásítás  már-már természetessé válik  városunkban – mondta a polgármester, aki  a magyar főkonzulátus előtti parkban  éppen szakurát ültetett. – Ezúttal olyan fafajtákat választottunk, melyek szívósak, gyorsan fejlődnek és így hamar Ungvár díszei lesznek. Terveink szerint még mintegy  háromszáz darabot ültetünk ki. A Bozdosi parkban például két kilométer hosszú szakurasétányt  telepítünk.”

Bacskai József  magyar  főkonzul  kollégáival együtt vett részt  a környék takarításában és  a faültetésben. „Budapesten  a magyar EU-s elnökség  keretében  hirdették meg 2011-et  az önkéntes munka évének. Ennek jegyében  természetesnek tartjuk részt venni  Ungvár csinosításában” – mondta a diplomata, aki többek között fatörzseket meszelt és gereblyézett.

Ahol a vállalkozók  is segítenek

Csapon Halina  Car polgármester tanácskozásra invitálta a megyei jogú város vállalkozóit, a helyi cégek, közületek vezetőit, hogy megbeszéljék  a tavaszi városszépítés részleteit. Az egyhónapos akció elején felmérték a helyzetet, kijelölték a területeket és az azokért felelősöket. A helyi vállalkozók bekapcsolódtak  a munkába, melynek máris megvannak az eredményei.

Büntetik  a szemetelőket

Az Ungvári járásban  intézkedések sorával láttak hozzá  a nagy tavaszi köztisztálkodáshoz.  Ruszlan Csornak, a közigazgatás napokban kinevezett vezetője  mindazok közreműködésére számít, akik szívükön viselik lakóhelyük sorsát,  rendezettségét. A járás vezetője felhívással fordult  a lakossághoz, a cégek, vállalkozások vezetőihez, hogy péntekenként rendezzenek átfogó nagytakarítást. 

A munka során felelősség terheli a községek önkormányzati vezetőit, akik  feladata a szervezés és a  zavartalan  lebonyolítás  biztosítása. A járás településeit meg kell tisztítani az illegális szemétlerakóktól,  fásítani kell, virágokkal kell beültetni az utak mentét, kitakarítani a sáncokat, a temetőket. A növényekről az erdőgazdaság gondoskodik. Ruszlan Csor­nak szerint  a munkát ignorálók,  a szemetelők  komoly büntetésre számíthatnak.

A romák is dolgoznak

Munkácson az önkormányzat alkalmazottai  járnak elöl jó példával. A szemét eltakarítása mellett a parkosításból is kiveszik részüket. Eddig mintegy kétszáz facsemetét ültettek el, tájékoztatta lapunkat Igor Zapoticsnij alpolgármester,  az akció  koordinátora. „Felhívtuk  a vállalkozók figyelmét  a rendteremtés  fontosságára – mondta. – A fogadtatás azonban meglehetősen vegyes. Sokan azonnal nekiláttak, de vannak, akik még kivárnak. Persze, nagyon tévednek, ha azt remélik, hogy  helyettük majd mások dolgoznak.

A szemét a Latorca partján is rengeteg fejtörést okoz.  Hatalmas illegális hulladéklerakó van az egykori húskombinát területén, aminek a felszámolása már elkezdődött.  Az Eperjesi, a Beregszászi és a Krilov utcában  is bőven van tennivaló.”

Az önkormányzat  megkereste  Horvát Gáspár cigánybírót, mondta Igor Za­poticsnij, hogy  a romatelepen élők is vegyenek részt a munkában.  Nos, a cigányok egy emberként vonultak ki  és a  Kerepeci csatorna mindkét partjáról  eltakarították  a szétdobált hulladékokat. A telepiek 36 hivatalosan bejegyzett, rendszámtáblával és  megkülönböztető jelzéssel ellátott fogattal  segítik  a rendteremtést.

Ám miközben  sok százan a közterületek csinosításán fáradoznak,  egyesek  épp az ellenkezőjét művelik. Az egyik utcában például  ellopták a kiültetett rózsabokrokat. Az önkormányzat azt tervezi, hogy térfigyelő kamerákat szerelnek fel  a kritikus helyeken.

Kárpáti Igaz Szó

Friss hírek