Szlovák sajtótörvény: többet kell tűrniük a politikusoknak

A parlament szerdán második olvasatba utalta a sajtótörvény módosítását, mely szerint elvesztik válaszadási lehetőségüket a köztisztviselők politikai pártok vezetői és maguk a pártok is, emellett csak az igaztalan, hiányos, vagy az igazságot szépítő állításokra lehet majd válaszolni. A Fico-kormány által elfogadott médiatörvény lehetővé tette, hogy az igaz állításokra is válaszolni lehessen.

Köztisztviselőknek olyan esetekben korlátozódik a válaszadási lehetőségük, amikor az állítások az ő tevékenységükkel kapcsolatos. Magánszemélyként megmarad ez a joguk, amit az alkotmány is tartalmaz.

A panasztevőnek, fizikai és jogi személy esetén is a válaszadási kérvény benyújtásakor igazolnia kell a média által közölt állítások igaztalanságát, emellett megszűnnek a szankciók. Bővült azok köre, akik nem folyamodhatnak a válaszadáshoz, amennyiben az tevékenységükkel kapcsolatos, mégpedig az összeférhetetlenségről szóló törvényben definiált köztisztviselőkével, amely a miniszterelnök szerint a bírókat és az ügyészeket is érinti. Ezt a jogot a továbbiakban nem használhatja ki egyetlen politikai párt, sem annak elnöke vagy alelnöke.

Megszűnik a helyreigazítás és a válaszadás egyidejű lehetőségét is, a kiadó pedig ezek tartalmáért a jövőben nem felelne. Emellett visszautasíthatják ezek közlését, amennyiben az bűncselekménynek, kihágásnak számítana, vagy erkölcstelen volna. Megszűnik az a határozat is, hogy amennyiben a nyomtatott sajtótermék, vagy a hírügynökség elutasítja a válaszadást vagy helyreigazítást, vagy nem teljesítik ennek bizonyos feltételeit, akkor a panasztevő jogot formálhat 1 660-tól 4 980 euróig terjedő kártérítésre. A kiadóknak továbbá nem lesz kötelessége a jövőben minden év elején közölni a média tulajdonosi viszonyait.

Daniel Krajcer kulturális miniszter szerint nem igazak azok az állítások, melyek szerint ezzel szűkülnek a polgárok jogai, ugyanis szerinte épphogy azok megmaradnak. Véleménye szerint ez nem egy komplex módosítás, hanem a jelenleg hatályos törvény néhány határozatának kiigazítása.

A Robert Fico kormánya által 2008-ban elfogadott sajtótörvény az akkori ellenzék és a kiadók nemtetszését váltotta ki. Az ellenzék akkoriban elutasította, hogy a Lisszaboni Szerződés ratifikálása mellett szavazzon, amíg a Fico-kormány nem módosít a törvényen. Az akkor ellenzékben, most a parlamenten kívül lévő MKP képviselői azonban meghátráltak és a kormánnyal együtt megszavazták a Lisszaboni Szerződést. 

Paraméter.sk

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »