Még több magyar műsort nézhetnek Szlovákiában

Már idén bővül a szlovák köztévé magyar adásának műsorideje, ehhez viszont először ki kell építeni amagyar szerkesztőséget, melynek jelenleg csupán két főállású alkalmazottja van. A tervek szerint sokkal többen lesznek, de a konkrétumok még hiányoznak.

A Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) Tanácsa hétfőn elfogadta az intézmény vezérigazgatója által benyújtott szerkezetátalakítási tervet. Ez nagyban érinti a rádió és tévé magyar adását. A dokumentum szerint egy sor szerkezeti egység összeolvad, hivatalosan a Pátria rádió és az STV nemzetiségi adásának szerkesztősége is közös vezetőt kap. Ez az igazgató – akit már a következő hetekben ki kellene neveznie a vezetésnek – vezetné a Pátriát és a Nemzetiségi Műsorok Központja elnevezésű televíziós szervezeti egységet.

A két szerkesztőségnek külön-külön költségvetése lesz, így biztosítják a törvényben leírtakat, hogy önállóan kell működnie a tévé és a rádió nemzetiségi szerkesztőségének. „A nemzetiségi műsorok központja lesz az RTVS egyetlen olyan részlege, ahol építkezni, és nem elbocsátani fognak“ – mondta az Új Szónak H. Rudas Dóra, az RTVS Tanácsának tagja.

A Pátria rádiót csak kis mértékben érinti az átalakítás, a tévében viszont alapos bővítésre kerül sor. Az RTVS-ről szóló törvény ugyanis kimondja, hogy a kisebbségek társadalmon belüli részarányában kell kisebbségi nyelvű műsorokat sugározni. A rádió esetében ez nagyjából eddig is érvényesült, ám a köztévé jelenleg naponta átlagosan 7 percet sugároz magyarul – a hatályos törvény értelmében 3 és fél, négy órát kellene.

Ennek feltétele, hogy a magyar adás most csupán kétfős szerkesztői gárdája kibővüljön. H. Rudas Dóra szerint Miloslava Zemková vezérigazgató ígéretet tett arra, hogy ez hamarosan megtörténik. „Zemková szerint már júliusban egy sor szerkesztővel felálló szerkesztőség készíti a kisebbségi műsorokat“ -mondta az RTVS Tanácsának tagja. Nagy Ildikó, a tanács másik magyar tagja szerint Zemková ígérete szerint 2011 második felében legalább 5-6 emberrel fog működni a pozsonyi szerkesztőség.

A bővítés tényleges mértékét várhatóan a közmédium áprilisban elkészülő 2011-es költségvetéséből lehet majd kiolvasni, egyelőre költségvetési provizórium van az intézményben. Zemková a műsoridő hosszáról sem tudott nyilatkozni, feltehetően fokozatosan növelik a tévé magyar adásának műsoridejét. Szeptembertől új műsorszerkezettel számolnak, ebben Zemková ígérete szerint már jelentősen megnövekedne a magyar adás sugárzásának ideje.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »