Mit érhet Chávez líbiai béketerve?

A várakozásoknak megfelelően csak a szélsőbaloldal támogatja Moamer Kadhafit Latin-Amerikában, az 1969 óta hatalmon lévő líbiai vezető közelgő vesztét azonban jelzi: Hugo Chávez Lula mediációját kéri a helyzet békés rendezésére.

A várakozásoknak megfelelőek a politikai reakciók a Maghreb-térségben zajló eseményekre Latin-Amerikában: a demokratikus rezsimek egytől egyig elítélően szóltak a líbiai diktátorról és a vérengzésekről, míg a szélsőbal összezár, és segíteni próbál – a Castrók Kubája és Daniel Ortega sandinista Nicaraguája elsősorban szóban, Hugo Chávez Venezuelája ugyanakkor ezúttal tettben is.

Alan García Peruja nyitotta azon országok sorát a térségben (mi több, az egész világon), akik nem csak elhatárolódtak Kadhafitól, de meg is szakították a kapcsolatot Líbiával, hozzá pedig gyorsan csatlakoztak a szubkontinens markáns képviselői Sebastián Pińerától Dilma Rousseffig, gyors, békés megoldást sürgetve – tenni ugyanakkor nem ők tesznek a dologért, hanem Hugo Chávez.

Ugyan 1998 Kadhafi-díjasa, Fidel Castro is felszólalt a líbiai diktátor „imperializmus elleni heroikus harcát” dicsőítve a Cubadebatén napi rendszerességgel megjelenő reflexióiban, testvére, Raúl külügyminisztere, Bruno Rodríguez pedig igyekezett a térség kommunikációs elzártságából erényt csiholni, mondván, „számosak és sokszor ellentmondásosak azok a hírek, amik terjengenek. Néhány politikus és amerikai médium erőszakra, katonai agresszióra és külföldi beavatkozásra biztat”. Nicaraguában Daniel Ortega lírai hangulatban dicsőítette egyik nagy idolját („Hány csatát kellett már vívnia Kadhafinak, hogy megóvja a nemzet egységét, hogy ne szakadjon szét az ország, hogy ne uralkodjon anarchia az országon!”), Ecuadorban ugyanakkor Rafael Correa legnagyobb csodálata ellenére sem állt Kadhafi mellé, elítélte az erőszakot, ugyanakkor afféle félmegoldásként hangsúlyozta, aggályosnak tartana mindenféle külföldi intervenciót.

Correával szemben Hugo Chávez, Kadhafi talán legszorosabb barátja a kontinensen, nem sokáig habozott az állásfoglalással, különböző nyilatkozatokban, és – ahogy tőle már megszokhattuk – Twitter-oldalán is teljes mellszélességgel kiállt líbiai barátja mellett. Mindez nem csoda – Chávez Fidel Castróhoz hasonlóan Kadhafi-díjas, stadiont neveztek róla el Líbiában, regnálása óta hatszor találkozott a líbiai vezetővel, és egy értékes Bolívar-karddal is megajándékozta barátját, ami jelzi megbecsülését (és kivívta a venezuelai ellenzék haragját). Talán nem csoda, hogy a vérengzések kitörésekor olyan információ is elhangzott a brit külügyminiszter szájából, hogy Kadhafi Líbiából Caracasba menekült, amit aztán a két érintett fél gyorsan cáfolt.

A katonai helyzet mindazonáltal azóta csak aggasztóbb lett, így Chávez már hétfőn felvetette egy nemzetközi békebizottság felállításának szükségességét, béketervét ugyanakkor, hiába próbálja egyhangúlag elfogadottnak beállítani, sem arab, sem európai, sem amerikai részről nem kíséri pozitív visszajelzés, már csak Chávez személye miatt sem.

A venezuelai szóvivői állítással szemben egyelőre sem az Arab Liga, sem Líbia nem fogadta egységesen pozitívan a tervet – természetesen a külföldi fegyveres beavatkozást megakadályozni vágyó idősebb Kadhafi üdvözli (kedden beszélgetést folytatott Chávezzel), a Sky News által mikrofonvégre kapott fia, Szaid ugyanakkor úgy nyilatkozott, Chávez ajánlata olyan, mintha ő „próbálna segédkezni egy Amazonas-egyezményben” s bár „tiszteljük és szeretjük venezuelai barátainkat, de távol vannak, és fogalmuk sincs a helyzetről”. Kijelentette: „Líbia a Közel-Keleten fekszik, Észak-Afrikában, Venezuela pedig Latin-Amerikában. Köszönjük és hálásak vagyunk, de semmi szükség külföldi beavatkozásra”.

A kudarc láttán Chávez most Lula brazil exelnök bevonásán dolgozik, aki volt már békekövet a Közel-Keleten, neve pedig kétségkívül sokkal jobban, hitelesebben hangzik nemzetközi berkekben, mint Chávezé – Andrés Izarra szóvivő ugyanakkor elmondta, a tárgyalások egyelőre igencsak kezdeti stádiumban vannak.

A cikk eredeti formájában itt olvasható.