Nincs pénze a költségvetésnek az új vadászgépekre

Az infláció lidérces szelleme továbbra is a brazil monetáris hatóságok feje fölött lebeg, így a jegybanki alapkamat megemelése után a költségvetési kiadások mérséklése mellett döntött a kormány. A megszorítások miatt a tervezettnél kevesebb jut a szociális kiadásokra, valamint Brazíliának továbbra is le kell mondania az új vadászgépek beszerzéséről.

Antonio Patriota brazil külügyminiszter már múlt héten bejelentette, hogy a költségvetés megnyirbálása miatt ismét elhalasztják a közel ötmilliárd dollár értékű vadászgépbeszerzést. Nyilatkozatát a napokban megerősítette a pénzügyi tárca vezetője is: Brazíliának „nincs pénze vadászgépekre” – mondta Guido Mantega, brazil pénzügyminiszter.

Michéle Alliot-Marie francia külügyminiszter Brazíliában tett legutóbbi látogatásakor, a bejelentés ellenére is „lobbizott” is a Rafale érdekében, hangsúlyozva a teljeskörű technológia-transzfert, mely kulcsfontosságú szempont a brazil kormány számára, erre azonban már az amerikai és svéd partnerek is ígéretet tettek.

Az új kormány által bevezetett megszorítások nem csak a hadügy fejezetét érintik, a 30 milliárd dolláros csökkentés az alacsony jövedelmű háztartások támogatását is csorbítja körülbelül 3 milliárd dollár értékben (bár önmagában még így is többet fordítanak erre a célra, mint tavaly), valamint forrásokat von el az állami fejlesztési banktól (BNDES) is.

A New York-i Barclays Capital (mely a londoni City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportjának amerikai székhelye) elemzője szerint a módosított költségvetés így sokkal inkább a realitások talaján áll, bár a brazil monetáris-fiskális egyensúly még mindig „eléggé egyenetlen”, melynek kijavítása jórészt a monetáris hatóságokra hárul. Ezt tetőzi még az inflációtól való félelem is, melynek mértéke jelenleg 6 százalék körül mozog. A brazil jegybank az idei évben már 50 alapponttal növelte az egynapos kölcsönkamatláb (SELIC) értékét, és szakértők szerint hamarosan újabb emelésről dönthetnek a 4,5 százalékos inflációs cél elérése érdekében.

Guido Mantega pénzügyminiszter szerint a költségvetés megfaragása is az antiinflációs lépéseket szolgálja: „a költségek visszafogása kikövezi az utat az inflációs ráta csökkentése előtt, persze nem azonnal” – nyilatkozta Mantega.

Egyébként a brazil gazdaság tavaly 7,5 százalékos növekedést ért el, főként a közkiadások jelentős növelésének, a fogyasztói hiteleknek és a külföldi befektetéseknek köszönhetően. Így az utóbbi években mintegy harmincezer embernek nyílt lehetősége kiemelkedni a szegénységből.

Solti Ágnes

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »