Továbbra is nyomás alatt a portugál kormány

A héten bizonyossá vált, hogy a Baloldali Blokk márciusban benyújtandó bizalmatlansági indítványa el fog bukni, miután a kereszténydemokrata CDS-PP és a jobbközép PSD egyaránt bejelentette, hogy tartózkodni fog a szavazáson. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a szocialista kabinet nyugodtan kitöltheti 2013-ig szóló mandátumát: az ellenzéki pártok kitartanak amellett, hogy ha eljön az ideje, megbuktatják a kormányt. Mindeközben külföldről ismét egyre erősebb nyomás nehezedik az országra, hogy kérjen pénzügyi segítséget.

A CDS-PP azért döntött a bizalmatlansági indítvánnyal szembeni tartózkodás mellett, mert komolytalannak tartja a Baloldali Blokk kezdeményezését, amely nemcsak a kormány, hanem a jobboldali ellenzék ellen is irányul. A PSD elnöke, Pedro Passos Coelho pártja döntését indokolva kijelentette, hogy a legnagyobb ellenzéki párt nem törekszik „opportunista módon” a hatalomra, és jelenleg annak van ideje, hogy a szocialista kormány kormányozzon, teljesítve az ország pénzügyi helyzetének rendbetételével kapcsolatos kötelezettségvállalásait.

Ugyanakkor a pártelnök figyelmeztetett arra, hogy amennyiben kiderül, hogy a kormány nem hajtja végre megfelelően a költségvetést, és az ország zsákutcába kerül, pártja „módot fog találni arra, hogy véget vessen ennek a helyzetnek”. Passos Coelho ezért felszólította a kormányt, hogy „ne az áldozat szerepében tetszelegjen”, és „ne húzza az időt”, hanem tegyen határozott lépéseket a hiány csökkentése érdekében, és hajtson végre strukturális reformokat, például a közigazgatásban, amelyet az ellenzéki politikus szerint haladéktalanul racionalizálni kellene.

Mindeközben a Reuters értesülései szerint Brüsszelben egyre erősödnek azok a vélemények, amelyek szerint Portugáliának áprilisban pénzügyi segítséget kellene kapnia, noha José Sócrates miniszterelnök kitart amellett, hogy az ország képes egyedül megoldani a problémáit. A kormányfő kedvező jelnek tekinti, hogy a portugál gazdaság a 2010-es évet 1,4 százalékos növekedéssel zárta, miközben az államháztartási hiány két százalékkal csökkent. Sócrates ezért bízik abban, hogy a gazdasági növekedés idén is folytatódni fog, bár a portugál nemzeti bank és valamennyi nemzetközi szervezet recessziót vár 2011-ben.

Számos elemző azonban úgy véli, az ország csupán azért nem kér külső segítséget, mert már most is kap: az Európai Központi Bank (EKB) ugyanis 2010 májusa óta már 18 milliárd euró értékben vásárolt portugál kötvényeket a hozamszint további emelkedésének elkerülése érdekében, lehetővé téve Portugália számára, hogy el tudja adni állampapírjait.

A gazdasági szakemberekhez hasonlóan a közgazdász végzettségű államfő is aggódik az EKB-tól való függőség miatt. Sajtóértesülések szerint Cavaco Silva az elmúlt napokban már hivatalába kérette a jegybank és a számvevőszék elnökét, számos bankvezetőt és szakszervezeti képviselőt, illetve magát a pénzügyminisztert is. A második államfői mandátumát március 9-én megkezdő, „aktív elnökségre” készülő politikus a találkozókról egyelőre nem nyilatkozik.

Szentváry-Lukács Mariann

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »