Ismét a kamatról dönt a jegybank

Ma délután 2 órakor teszi közzé döntését az alapkamat alakulásáról a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa, várakozásunk szerint most megszakadhat az elmúlt három hónap kamatemelési ciklusa és a kivárás, vagyis az alapráta 6%-on tartása mellett dönthetnek a tanácstagok. Egyébként ez lesz a tanács utolsó ülése a jelenlegi összetételben, ugyanis a parlament ma szavaz az új jegybank törvényről, amelynek értelmében mostantól a parlament gazdasági és informatikai bizottsága dönthet a tanácstagok jelöléséről. Egyelőre nem tudni, hogy a kormánytöbbséggel működő bizottság kiket jelöl a márciustól megüresedő 4 helyre a monetáris tanácsban, de radikális politikai irányváltásra egyébként nem látszik tér, így valószínűleg nem kell váratlan lépésekre számítani a jegybanktól a későbbiekben sem.

A mostani kivárás mellett szól több szakmai érv is, így például, hogy a március közepén bejelentésre kerülő államháztartási stabilizációs program inflációs hatása nem ismert. Arra számítunk, hogy idén még legfeljebb 25 bázispont erejéig tud hozzányúlni az MNB az alaprátához, így az év végére 6-6.25%-os irányadó kamattal számolunk.

A parlamenten ma minden bizonnyal átmegy a jegybanktörvény, viszont a későbbiekben a jogszabály még kerülhet felülvizsgálat alá, amennyiben az Európai Központi Bank az ellen kifogást emel.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek