Megoldódhat a Torontói Magyar Ház ügye?

Végéhez közeledni látszik az a konfliktus, amely a Torontói Magyar Ház vezetése és a tagság egy jelentős csoportja között áll fenn. A január 23-i Közgyűlés nem szavazta meg az elnökség mandátumának meghosszabbítását, ellenben elrendelte egy Ideiglenes Ügyvezető Bizottság felállítását, aminek feladata az új igazgatósági választások előkészítése. A választások időpontját március 6-ra tűzték ki, az elnökség azonban nem hajlandó távozni.

Amint arról az elmúlt év szeptemberében beszámoltunk, a Torontói Magyar Házban 2009 óta zajló belső viták abból adódtak, hogy a tagság egy része — a korábbi elnökség tagjai — komoly kifogásokat fogalmazott meg a vezetőség munkájával kapcsolatban. Ilyen konfliktusnak bizonyult, hogy „a belső ellenzék” szerint az elnök és helyettese nem engedtek betekintést a költségvetésbe. Ugyanakkor a lassan romossá váló épület eladása és új telephely vásárlása kapcsán is viták merültek fel.

A januári Közgyűlés

Az új vezetőség választása 2010 novemberében lett volna esedékes, az elnökség még ekkor megkapta — vélhetően jogszerűtlenül, hiszen a tagok kétharmadának szavazata nem volt meg — mandátumának meghosszabbítását. Ennek kérésekor a hivatkozási alapot az szolgáltatta, miszerint azért van szükség a mandátum meghosszabbítására, hogy a karácsonyi és újévi rendezvényeket gond nélkül bonyolíthassák le. Az ünnepek elmúltával meghirdetett január 23-i Közgyűlésen újra egymásnak feszültek a felek.

A Kanadai Magyar Hírcsatorna beszámolója szerint a Közgyűlés feszült légkörben zajlott, ahol néhány tag felszólalt a novemberi közgyűlés határozata ellen, ami az elnökség mandátumának meghosszabbítására irányult. Az elrendelt új szavazáson a tagok megvonták a vezetéstől a mandátumot (152-en ugyanis nem támogatták annak meghosszabbítását szavazat ellenében). Ezután javaslattétel történt az Ideiglenes Ügyvezető Bizottság tagjaira, a hat tagot közfelkiáltással szavazta meg a tagság.

Közgyűlés után

Az Ügyvezető Bizottság a Közgyűlés után azonnal megkezdte munkáját: leült tárgyalni Szabó Katalin elnökkel és több igazgatósági taggal — tudjuk meg a Bizottság közleményéből. Sikerült megállapodni abban, hogy a választásokat 45 napon belül meg kell tartani, ennek előkészítéséért és a tagok tájékoztatásáért pedig a Bizottság lesz felelős. A történetnek azonban korántsem ez a vége.

2010. január 31-én egy bizottsági tag bejelentette a  Magyar Ház titkárnőjének, hogy szeretne megbízatása végzése céljából hozzáférni az irodában a tagsági adatbázishoz. A Magyar Ház irodáját azonban bezárva találták. A Bizottság békés lépést tett, írásban kérte az iroda kinyitását, hogy tudja munkáját végezni. Az iroda kinyitására ezután sem jelent meg senki. Mivel a volt vezetőség — a megállapodás ellenére — nem engedte meg a Bizottság bejutását az irodába, zárat cseréltettek az iroda ajtaján. Másnap a volt vezetőség, akiktől a tagság titkos szavazással megvonta a bizalmat, a zárat visszacserélte, és biztonsági őrt állíttatott a Házhoz (a biztonsági őrök egyes tagok állítása szerint a Közgyűlésen is részt vettek).

Hol ad elő Hoffman Rózsa?

A hivatalos iratokhoz a mai napig nem sikerült hozzájutnia a Bizottság tagjainak. Megbízható forrásból azonban olyan információkat kaptak, hogy a Magyar Ház eladása feltételesen megtörtént, az új Magyar Ház kiválasztása azonban az új elnökségre vár. A közeljövőben a Magyar Házban előadást tartani készülő Hoffman Rózsát, a Magyar Kormány oktatásügyi államtitkárát illetve a szervezőket pedig arra kérik, változtassák meg a rendezvény helyszínét.

A Bizottság március 6-ra tűzte ki a vezetőségi választásokat. A Torinói Magyar Ház hivatalos oldalán azonban továbbra is a következő közlemény olvasható:

Kitekintő- összeállítás

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »