67 éve ért véget Leningrád blokádja

1944 január 27-én, 67 évvel ezelőtt szabadult fel teljesen az akkori Leningrád a náci Németország blokádja alól. Oroszország második legnagyobb városában nagy megemlékezéseken ünnepelték a történelmi felszabadulást.

Szentpétervár egyik leghíresebb háborús emlékművében a Piszkarovszkij temetőben vendégek ezrei rótták le kegyeletüket az ott eltemetett több százezer városvédő előtt. A sírokat virágok és koszorúk tízezrei lepték el január 27-én. Govorov marsall szobránál megjelent többek között a volt háborús hős fia, illetve unokája is, akikkel egyetemben  tömeg ellátogatott Leningrád 384-es számú líceumába, ahol jelenleg is egy múzeum emlékezik meg a háború borzalmairól.

Esti programként a Kommisszarzsevszkij színházban ünnepi koncertet adtak. A színház unikuma, hogy ez az egyetlen Szentpéterváron, amelyet 1942-ben alapították. A koncertet követően háborús veteránokat köszöntöttek fel. Városszerte fiatal megemlékezők csoportjai tartottak ünnepségeket Szentpétervár minden egyes kerületében.

A német blokád 1941 szeptember 8-án kezdődött és 900 napon és éjszakán keresztül tartott. A blokád ideje alatt csak és kizárólag a befagyott Ladoga-tavon keresztül tudták eljuttatni az utánpótlást a város lakosságának. Ezt az útvonalat nevezték el később „az élet útjának”.

Orosz becslések szerint a blokád ideje alatt közel félmillió ember esett áldozatul a megpróbáltatásoknak. A nürnbergi perek iratai azonban még ennél is többre teszik az áldozatok számát. Az elhunytak mindössze három százaléka esett áldozatul fegyvertűznek, vagy bomba robbanásának, a többiek az éhségbe és a fagyba haltak bele.

Rózsa József

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »