Az ENSZ mélyen a zsebébe nyúlt, hogy segítse Venezuelát

Az ENSZ Központi Vészhelyzeti Segélyalapja (CERF) 9,2 millió dollárt folyósított humanitárius programok finanszírozására a súlyos gazdasági válsággal küszködő Venezuelának kedden.

A CERF által nyújtott összeg egészségügyi programokat, köztük az alultápláltságnak kitett öt éven aluli gyerekek, a terhes és szoptató nők, illetve az országból menekülők megsegítését fogja finanszírozni.

A világ legnagyobb olajkészleteivel rendelkező Venezuela évek óta súlyos gazdasági, politikai és társadalmi válsággal küzd, mára gyakorlatilag a polgárháború szélére sodródott.

Caracas, 2018. november 22.
Tüntető venezuelai egyetemisták gázmaszkot viselnek a könnygáz ellen a rendőrökkel vívott összecsapás során Caracasban 2018. november 21-én.
MTI/EPA/EFE/Miguel Gutiérrez

A gazdasági problémák forrása, hogy az országnak a kőolajon kívül szinte semmilyen exportcikke nincs, ezért az olaj világpiaci árának esésével Venezuela gazdasága zuhanórepülésbe kezdett, elszabadult az infláció, és súlyos hiány alakult ki az alapvető termékekben. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) november eleji tájékoztatása szerint már hárommillió venezuelai menekült el hazájából 2015 óta.

A CERF első ízben nyújtott segítséget Venezuelának a gazdasági válság kitörése óta.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »