A legújabb vita forrása: a szíriai légvédelem megerősítése

Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonon közölte Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel, hogy a szíriai légvédelem megerősítéséről hozott orosz döntés elsősorban azt a célt szolgálja, hogy elhárítson a nemzetközi terrorizmus ellen harcoló orosz katonák életét veszélyeztető bármilyen fenyegetést – írta hétfőn kiadott tájékoztatójában a Kreml sajtóirodája. Jeruzsálemi tájékoztatás szerint Netanjahu viszont úgy véli, hogy az orosz lépés veszélyezteti a térség biztonságát.

Az orosz tájékoztatás szerint az izraeli fél által kezdeményezett beszélgetés során Putyin azt mondta, hogy az intézkedés megfelel a kialakult helyzetnek. A két vezető folytatta a múlt hétfőn a szíriai légvédelem által lelőtt orosz Il-20-as felderítő repülőgép pusztulásával kapcsolatos körülmények megvitatását, “tekintettel arra, hogy az izraeli hadsereg által a légiereje műveletéről adott információ eltér az orosz védelmi minisztérium által levont következtetésektől”. Az incidensben 15 orosz katona vesztette életét. “Az orosz fél abból indul ki, hogy éppen az izraeli légierő tevékenysége volt a tragédia fő oka” – áll az orosz elnöki hivatal közleményében.

Az izraeli miniszterelnök ismételten együttérzését fejezte ki az orosz katonák halála miatt.

A Háárec című újság honlapja az izraeli miniszterelnöki hivatal közleménye alapján azt írta: Netanjahu azt mondta az orosz elnöknek, hogy a fejlett fegyverrendszerek felelőtlen kezekbe helyezése növelné a térség veszélyeit. Netanjahu hozzátette, hogy Izrael továbbra is megvédi biztonságát és érdekeit.

A nap folyamán korábban Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter közölte, hogy Oroszország két héten belül Sz-300-as típusú légvédelmi rakétarendszert szállít Szíriának. Ez több mint 250 kilométeres távolságról egyszerre több légi célpont megsemmisítésére képes, gyorstüzelésű és fejlett zavarásvédelemmel rendelkezik. A miniszter emellett kijelentette, hogy Oroszország a Földközi-tenger medencéje fölött el fogja fojtani a szíriai területen objektumokat támadó légierő műholdas navigációját, a repülőgépek fedélzeti rádiólokátorait és kommunikációs rendszerét.

Orosz légvédelmi rakétarendszert telepítenek Szíriába

“Meggyőződésünk, hogy ezen intézkedések megvalósítása le fogja hűteni a forró fejeket, és visszatartja őket az olyan meggondolatlan lépésektől, amelyek kockázatot jelentenek katonáinkra. Ellenkező esetben kénytelenek leszünk a helyzet alakulásának megfelelően reagálni” – mondta.

Az USA is aggódik

“Nagy hibának” nevezte hétfőn John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó azt, hogy Oroszország fejlett légvédelmi rakétarendszerrel látja el Szíriát, kijelentve: Moszkvának meg kellene fontolnia a lépést. Hozzátette, hogy a lépés jelentősen megnövelné a már eleve nagy feszültséget a térségben.

“Amerikai erőink vannak a térségben” – mondta Bolton. “Az izraelieknek joguk van az önvédelemhez az agresszív iráni viselkedéssel szemben, és mindnyájan azon vagyunk, hogy csökkentsük a feszültségeket, az újabb nagy ellenségeskedések kialakulását. Ezért beszélt az elnök erről, és ezért tartanánk nagy hibának az Sz-300 telepítését” – tette hozzá.

Iránnal kapcsolatosan pedig leszögezte: az Egyesült Államok mindaddig fenntartja katonai jelenlétét Szíriában, amíg Irán tevékeny ott. “Nem fogunk távozni mindaddig, amíg az iráni csapatok Irán határain kívül tartózkodnak, és ebbe beletartoznak az iráni zsoldosok és milíciák is” – fogalmazott.

A New Yorkban tartózkodó Mike Pompeo amerikai külügyminiszter az esettel kapcsolatosan hétfőn jelezte: fel fogja vetni az Sz-300-as típusú légvédelmi rakétarendszer ügyét orosz hivatali kollégájának, Szergej Lavrovnak az ENSZ Közgyűlésének 73. ülésszakán.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/AP/Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás