Mexikó is válaszolt az amerikai vámokra

Mexikó 15 és 25 százalék közötti vámot vet ki az Egyesült Államokból érkező acéltermékekre és bizonyos mezőgazdasági termékekre, válaszul arra, hogy június 1-jétől már nem mentesül az amerikai acél- és alumíniumimportot sújtó vámfizetési kötelezettség alól – közölte a mexikói gazdasági minisztérium kedden.

A mexikói hivatalos közleményben kedden megjelent elnöki rendelet értelmében Mexikó felfüggesztette az Egyesült Államokra vonatkozó preferenciális vámokat. Június 6-tól 20 százalékos vámmal sújtják az Egyesült Államokból importált sertéshúst, almát és burgonyát, illetve 20 és 25 százalék közötti vám terhel majd több sajtot és a bourbon whiskyt. A más országokból importált sertéscombra és lapockára 350 ezer tonna vámmentes kontingenst határozott meg a mexikói gazdasági tárca.

A minisztérium még hétfőn bejelentette, hogy eljárást kezdeményezett az Egyesült Államok ellen a Kereskedelmi Világszervezetnél az importált acélra és alumíniumra kivetett amerikai védővámok miatt. Kanada és az Európai Unió ugyancsak a WTO-hoz fordult, előbbi pedig már azoknak az amerikai termékcsoportoknak a listáját is közzétette, melyekre megemelt importvámot vet ki .

Donald Trump amerikai elnök március 8-án írta alá az acél- és alumíniumtermékek importjára kivetett vámokról szóló elnöki nyilatkozatokat, amelyek március 23-án léptek hatályba. Június 1-jéig – a további tárgyalásokra szánt időre – mentességet kapott az Európai Unió, Argentína, Ausztrália, Brazília, Dél-Korea, Kanada és Mexikó. Közülük az unió, Kanada és Mexikó kiesett a kivételezett körből a határidő lejárta után.

Nincs több türelem, jönnek az importvámok

A döntés tovább bonyolítja az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) felülvizsgálatáról folyó tárgyalásokat a három észak-amerikai ország között. Larry Kudlow, az amerikai elnök gazdasági főtanácsadója kedden közölte: Donald Trump fontolgatja, hogy a NAFTA megújítása helyett inkább kétoldalú megállapodásokat kötne Kanadával és Mexikóval.

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »