Többen követnék az USA példáját Jeruzsálem ügyében

Izrael legalább tíz országgal – köztük Romániával – már tárgyalásokat folytat annak lehetőségéről, hogy az Egyesült Államok példáját követve a nagykövetségüket Tel-Avivból Jeruzsálembe helyezzék át – mondta el Cipi Hotoveli izraeli külügyminiszter-helyettes egy rádióinterjúban.

Amit eddig láttunk, az csak a kezdet volt – jelentette ki Hotoveli a közszolgálati rádiónak adott, kedden ismertetett nyilatkozatában. Donald Trump amerikai elnök december 6-án bejelentett döntése arról, hogy ezentúl Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának, és oda költözteti át az amerikai nagykövetséget Tel-Avivból, hasonló lépések „hullámát” fogja beindítani – tette hozzá a külügyminiszter-helyettes.

Elsőként Guatemala követte Washington példáját: a közép-amerikai ország vasárnap jelentette be, hogy áthelyezi izraeli nagykövetségét Jeruzsálembe. Guatemala azon hét ország egyike volt, amely nemmel szavazott az Egyesült Államok és Izrael mellett az ENSZ-közgyűlés múlt heti rendkívüli ülésén tartott voksoláson a Jeruzsálem státuszára vonatkozó amerikai döntést elítélő határozattervezetről.

Az izraeli rádió értesülése szerint a zsidó állam Romániával, Hondurasszal, a Fülöp-szigetekkel és Dél-Szudánnal folytat egyeztetéseket a nagykövetségük Jeruzsálembe helyezéséről. Konkrét részleteket ezekről a tárgyalásokról még nem lehet tudni.

Forrás: MTI/AFP

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »