Az amerikaiak kétharmada szerint Trump csak rontott az észak-koreai helyzeten

Az amerikaiak kétharmada úgy gondolja, hogy Donald Trump amerikai elnök harcias retorikája rontott a helyzeten az észak-koreai konfliktusban – derül ki egy szerdán bemutatott felmérés adataiból.

Az AP amerikai hírügynökség és a NORC közvélemény-kutató központ felmérése szerint 65 százalék véli úgy, hogy ártottak a helyzetnek Trump szócsatái a phenjani vezetéssel; 45 százalék szerint súlyosan. Mindössze 8 százalék gondolja azt, hogy Trump javított a helyzeten.

A felmérésben 1150 embert kérdeztek meg szeptember 28. és október 2. között, nem sokkal az után, hogy Trump kis rakétás embernek nevezte Kim Dzsong Un észak-koreai diktátort, és szükség esetén Észak-Korea teljes megsemmisítését helyezte kilátásba, Kim pedig eszement szenilis amerikai vénembernek nevezte Trumpot.

A válaszadók 75 százaléka úgy ítélte meg, hogy Phenjan megnyilatkozásai is rontottak a helyzeten. A megkérdezettek kétharmada nyilatkozott úgy, hogy rendkívüli módon aggódik Észak-Korea nukleáris fegyverkezése miatt.

Washington és Phenjan között az után indult meg a totális verbális hadviselés, hogy Észak-Korea interkontinentális ballisztikus rakétát próbált ki, majd szeptember elején minden korábbinál nagyobb kísérleti atomrobbantást hajtott végre, és rakétacsapással fenyegette meg az Egyesült Államokhoz tartozó, csendes-óceáni Guam szigetét.

A phenjani kormány nem akar tárgyalni nukleáris fegyvereiről

A phenjani kormány sosem fog tárgyalni arról, hogy lemondjon nukleáris fegyvereiről – jelentette ki Ri Jong Ho észak-koreai külügyminiszter a TASZSZ orosz állami hírügynökség küldöttségének adott, szerdai phenjani interjújában. A tárcavezető a Washington és Phenjan közötti párbeszéd feltételeként nevezte meg, hogy az Egyesült Államoknak fel kell adnia az Észak-Korea megsemmisítésére irányuló politikáját.

Az ENSZ-szankciókkal való nyomásgyakorlással összefüggésben megjegyezte: a rezsim azt egyenértékűnek tekinti az agresszióval és a háborúval. Ri Jong Ho szerint a Phenjan ellen elrendelt – illegálisnak mondott – büntetőintézkedésekért nem csak Washington tehető felelőssé mint azok kezdeményezője, hanem azok az államok is, amelyek megszavazták őket az ENSZ Biztonsági Tanácsában.

Az ENSZ BT legutóbb szeptemberben szavazott egyhangú határozatban újabb Észak-Korea ellenes szankciókról, amiért a phenjani kormány szeptember 3-án újabb kísérleti nukleáris robbantást hajtott végre, ezúttal egy hidrogénbombával. Az Egyesült Államok az elfogadottnál szélesebb körű és keményebb büntető intézkedéseket javasolt, de Oroszország és Kína támogatásának megszerzéséhez engednie kellett.

Ri Jong Ho figyelmeztette az Észak-Koreával szomszédos atomhatalmakat, hogy Washington agresszív politikájának támogatásával saját magukkal döntik romlásba. Washington azzal, hogy Moszkvát bevonja a “szankcióháborúba” éket próbál verni Oroszország és Észak-Korea közé – vélekedett.

A külügyminiszter emellett azt hangoztatta: országa gyakorlatilag erőegyensúlyba került az Egyesült Államokkal, amely szerinte nem maradhat büntetlen. Úgy fogalmazott: “az észak-koreai nép és a hadsereg követeli, hogy a végső számlát az amerikaiakkal tűzviharral, ne pedig szavakkal rendezzék”.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Yonhap/AP/TASZSZ

Felkapott hírek

Friss hírek

sziria-rakka_640

Rakka hivatalosan is felszabadult

Az SDF a rakkai stadionban tartott sajtótájékoztatóján jelentette be a város visszavételét az Iszlám Államtól. A dzsihadista szervezet korábban fegyverraktárként és börtönként használta a stadiont, és ez volt az utolsó rakkai létesítmények egyike, ahonnan kiszorították a terrorszervezet fegyvereseit.

Read More »
brexit-5_640

Brexit: toporgás zajlik előrelépés helyett

Eddig nem sikerült megfelelő mértékű előrelépést elérni az Egyesült Királyság uniós kiválásának feltételeiről szóló egyeztetéseken ahhoz, hogy tovább lehessen lépni a jövőbeli kapcsolatok kérdéseit érintő második tárgyalási szakaszra - mondták ki pénteki brüsszeli találkozójukon a brit kilépés után bennmaradó tagállamok vezetői.

Read More »