Tovább mérgesedik a holland-török diplomáciai viszály

Büntetőintézkedéseket jelentett be Numan Kurtulmus török miniszterelnök-helyettes hétfőn este Hollandiával szemben a két ország között elmérgesedő diplomáciai viszály újabb fejezeteként.

A három és fél órán át tartó kormányülés után nyilatkozva a miniszterelnök-helyettes közölte, az ankarai kormány úgy döntött, hogy nem engedi vissza a szabadságon lévő holland nagykövetet Törökországba, amíg Hollandia nem tesz eleget a török követeléseknek, mindenekelőtt annak, hogy kérjen bocsánatot.

Ankara ezenkívül felfüggeszti a miniszteri és ennél magasabb szintű kormánytalálkozókat Hollandiával, és nem engedélyezi holland diplomaták repülőútjait Törökországba. „Pontosan azt csináljuk, amit ők is tettek velünk” – fogalmazott a kormányfőhelyettes.

Arról is beszámolt, hogy javaslatot tesznek a két parlament közös baráti csoportjának megszüntetésére.

Kiemelte: a diplomáciai válságért nem Törökország a felelős. „Akik előidézték, azoknak kell megtenni a rendezésére irányuló lépéseket is” – fogalmazott. Mint mondta: biztos benne, hogy ez a legrövidebb időn belül megtörténik.

„Törökország ennek az ügynek nem látja kárát, csak megvédi saját büszkeségét. A rasszizmus és a fasizmus mindenekelőtt Hollandiát és vele Európát károsítja. A nagy összeomlás jelei ezek. Barátilag figyelmeztetek: meg kell hozni a szükséges óvintézkedéseket.”

– mondta.

A Brüsszel és Ankara között tavaly március 18-án létrejött menekültügyi megállapodással kapcsolatban Kurtulmus leszögezte: Törökország a ráeső részt teljesítette. Ha szükséges, felülvizsgálják az egyezményt – jelezte.

A Hollandia és Törökország közötti diplomáciai vitát az okozta, hogy Hága először a Mevlüt Cavusoglu török külügyminisztert Hollandiába szállító repülőgép leszállási engedélyét vonta vissza szombaton, majd Fatma Betül Sayan Kaya török családügyi miniszter Németországból érkezett gépkocsikonvoját tartóztatták fel a rotterdami török konzulátusnál. A minisztert nem engedték a külképviselethez, hanem visszafordították a német határ felé.

Mindkét török miniszter az elnöki rendszer bevezetéséről döntő április 16-i török népszavazással kapcsolatos kampányrendezvényen szeretett volna részt venni.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »