Diplomáciai háború bontakozik Törökország és Hollandia között

A török családügyi miniszter rotterdami utazása felelőtlen lépés volt, ezek után lehetetlen volt ésszerű megoldást találni a helyzetre, Hollandia mindenesetre továbbra is elkötelezett a párbeszéd fenntartása mellett Ankarával – ezt tartalmazza a holland kormány vasárnap hajnalban kiadott nyilatkozata.

A hivatalos állásfoglalás azután látott napvilágot, hogy Hollandia szombaton feltartóztatta Fatma Betul Sayan Kaya Németországból érkezett gépkocsikonvoját, nem engedve be a családügyi tárca vezetőjét a rotterdami török konzulátusra. Miután felszólították a minisztert, hogy forduljon vissza Németországba, végül a konvoj holland rendőrségi kíséret mellett kénytelen volt visszafordulni. Korábban pedig Hága Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter repülőgépétől megvonta a leszállási engedélyt, így e két miniszter nem vehet részt Rotterdamban az április 16-i törökországi alkotmánymódosító népszavazással kapcsolatos kampányrendezvényen.

A holland kormány emlékeztetett: a családügyi miniszter annak ellenére döntött az utazás mellett, hogy a hágai hatóságok nem kívánt külföldi személynek nyilvánították őt. A kormány hangsúlyozza: a török politikusok számára nem azt tiltják, hogy beutazzanak az országba, hanem azt, hogy ott politikai rendezvényeken vegyenek részt.

Az EFE spanyol hírügynökség idézi a családügyi miniszter Twitter-üzenetét, amely szerint antidemokratikus cselekedet volt az, ahogy a holland hatóságok eljártak. A miniszter leszögezte, hogy nem állt szándékában beavatkozni annak az országnak a belügyeibe.

A rotterdami rendőrség vízágyukkal feloszlatta a török konzulátus közelében szervezett tüntetést

A tüntetésen néhány ezer török tüntető tiltakozott amiatt, hogy a helyi hatóságok megakadályozták a családügyi miniszter bejutását a diplomáciai képviselet épületébe, s hogy külügyminiszterüket sem engedték be az országba. A tüntetők már eleve zászlókkal és transzparensekkel várták  a rotterdami konzulátusnál Fatma Betul Sayan Kaya családügyi minisztert, aki előzőleg Németországban tartott találkozókat, és közúton kívánt Hollandiába utazni, de konvoját visszafordították Németországba.

Rotterdam polgármestere, Ahmed Aboutaleb (marokkói származású munkapárti politikus) a tiltakozás méreteit látva szükségállapotot rendelt el szombat este, hogy szabad kezet kaphasson a tömeg feloszlatásához. Ennek eredményeként lovasrendőrök és rohamrendőrök vízágyúkat vettek be a tüntetők ellen, akik ezután elhagyták a helyszínt.

Kemény válaszlépéseket ígért Binali Yildirim török kormányfő vasárnap Hollandiának

Yildirim közleményében úgy fogalmazott: „állítólagos európai barátaink, akik minden alkalommal demokráciáról, szólásszabadságról és emberi jogokról beszélnek, ebben az esetben megbuktak a vizsgán. Az ehhez hasonló esetek segítenek abban, hogy közelről megismerjük igaz barátainkat és ellenségeinket” – tette hozzá.

A török kormányfő köszönetet mondott az ellenzéki pártok elnökeinek a kormánypárt iránt mutatott szolidaritásukért. A legnagyobb ellenzéki tömörülés, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) szombaton visszamondta összes külföldi programját. A török miniszterelnök rámutatott: a történtek még jobban megerősítik országa egységét.

A török külügyminisztérium szombaton bejelentette, biztonsági okokból elzárták az ankarai holland nagykövetség és az isztambuli főkonzulátus bejáratait és kijáratait, de hasonló intézkedéseket hoztak a holland ügyvivő és a főkonzul rezidenciájánál is. A tárca közlése szerint bekérették a külügyminisztériumba a holland ügyvivőt, és közölték vele: egy ideig nem kívánatos, hogy a nagykövet visszatérjen állomáshelyére.

  • Cikkeink a témában:

Forrás: MTI/AFP/Reuters/TASZSZ/ANSA/EFE

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »