USA elnökválasztás: mindenki Trumpot bírálja

Donald Trump republikánus elnökjelölt hétfőn a kongresszus republikánus politikusainak támogatását kérte az Irakban tizenkét évvel ezelőtt meghalt amerikai katona családjával folytatott vitájában.

Az Ohio államban kampányoló Donald Trumpot pénteken a párt több politikusa is bírálta a vita miatt.

Khizr Khan, pakisztáni születésű, de 36 éve az Egyesült Államokban élő jogász a demokraták philadelphiai konvencióján felszólalva arról beszélt, hogy az ő fia 2004-ben Irakban vesztette életét, és amerikai muszlimként áldozatot hozott a hazájáért, miközben Donald Trump senkit és semmit nem áldozott fel Amerikáért, és nincs joga ahhoz sem, hogy betiltsa muszlim vallású emberek beutazását Amerikába.

Trump – szokása szerint – először Twitter-üzenetben reagált, aztán nyilatkozatokban is, kifejtve, hogy „gonosz támadás” érte őt Khizr Khan részéről, miközben ő munkahelyek ezreit hozta létre Amerikában. Hangsúlyozta, tiszteli a Khan-család fiának áldozatát, és nem általában a muszlimok beutazását tiltaná, hanem belépésük előtt alapos ellenőrzésnek vetné alá az általa kritikusnak tartott térségekből, elsősorban a Szíriából érkezőket.

A Khan-szülők a philadelphiai konvenció óta Washingtonban tartózkodnak és csaknem valamennyi országos tévécsatornán elmondták véleményüket a republikánus elnökjelöltről, akit a többi között „sötét lelkűnek” és az elnökségre alkalmatlannak neveztek.

Vasárnap a republikánus házelnök, Paul Ryan és a szenátus republikánus többségének vezetője, Mitch McConnell is hősnek nevezte Humayun Khan kapitányt, a 2004-ben, 27 évesen meghalt katonát, hétfőn délelőtt pedig John McCain, arizonai szenátor adott ki nyilatkozatot, amelyben mélyen elítélte Trumpot, és leszögezte, hogy a republikánus elnökjelölt nézetei és egész vitája a Khan-családdal szerinte nem tükrözi a Republikánus Párt álláspontját.

McCain véleményét visszhangozó nyilatkozatot adott ki hétfőn délután a képviselőház fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságának republikánus elnöke, Mac Thornberrry is. Hétfőn délután a CNN hírtelevíziónak adott interjújában Reince Priebus republikánus pártelnök szintén tiszteletéről biztosította a Khan-szülőket, de azt is hangsúlyozta, hogy Donald Trumpnak is joga van megvédenie önmagát.

A vitában megszólaló republikánusok egyike sem vonta meg támogatását Donald Trumptól.

A republikánus elnökjelölt kampánycsapata hétfő délután a képviselőház és a szenátus republikánus politikusait arra kérte, hogy adjanak ki Trumpot támogató nyilatkozatokat. S bár ilyen nyilatkozatok még nem kerültek nyilvánosságra, Hope Hicks, Trump egyik szóvivője azt mondta: a kampánycsapat hálás a kongresszusi politikusok támogatásáért.

Hétfőn a rokkant veteránok szervezete is Trumpot bíráló nyilatkozatot adott ki, Barack Obama elnök pedig anélkül, hogy megemlítette volna Trump nevét, arról beszélt a rokkant veteránok országos konvencióján a georgiai Atlantában, hogy az amerikaiaknak tisztelettel kell adózniuk kitüntetett katonáik családtagjainak.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »