A fogyasztói árak tartós csökkenésének kockázata fenyeget az euróövezetben, és nem biztos, hogy az eurójegybanknak (EKB) megvannak a megfelelő eszközei ennek kivédésére.
Read More »Európai ügyek
Tisztázták a plágiumvád alól a német SPD frakcióvezetőjét
Nem plagizált doktori dolgozatában a német szociáldemokrata párt (SPD) parlamenti frakcióvezetője.
Read More »A szlovák egyetemistáknak csaknem a fele dolgozik a tanulás mellett
Tízből négy egyetemista a szüleivel lakik, és havonta 50–100 euró zsebpénzt kap. Körülbelül ugyanennyien vállalnak munkát tanulmányaik mellett.
Read More »Egyre többet spórolnak a szlovákok
Minél nagyobb a létbizonytalanság, a lakosság annál nagyobb összeget igyekszik félretenni a nehezebb időkre.
Read More »Maastricht 20 – az elfelejtett évforduló
Maga az Európai Bizottság sem emlékezett meg hivatalosan arról, hogy húsz esztendővel ezelőtt, 1993. november 1-én lépett hatályba a maastrichti szerződés.
Read More »Meglopták Böjte Csaba gyermekeit
Három hátaslovat loptak el ismeretlen tettesek a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett Tatár-dombi lovardából.
Read More »Az IMF szerint Románia teljesítette kötelezettségeit
Románia teljesítette a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött, 4 milliárd euró értékű többoldalú nemzetközi hitelmegállapodás keretében tett vállalásait.
Read More »Fordulóponthoz ért az európai gazdaság
Fordulóponthoz ért az európai gazdaság, az elvégzett strukturális reformok megteremtették a gazdasági növekedés alapját - jelentette ki Olli Rehn.
Read More »Románia 2 százalékon felüli növekedéssel kalkulál jövőre
Románia 2,2 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal számol a jövő évben, és szintén 2,2 százalékos gazdasági növekedést remél.
Read More »Betiltanák a kommunista nézetek terjesztését Ukrajnában
A kommunista nézetek terjesztésének tilalmáról nyújtott be törvényjavaslatot hétfőn a parlamentben a nacionalista Szvoboda (Szabadság) párt két vezetője.
Read More »Zéró toleranciát hirdet az egyház a prostitúcióval szemben
A katolikus egyház állásfoglalása szerint zéró tolerancia szükséges a prostitúcióval szemben.
Read More »Ismét tüntettek a pedagógusok Bukarestben
Megközelítőleg negyven Maros megyei pedagógus vesz részt szerdán a Bukarestben szervezett tiltakozáson
Read More »Mélyponton a transzatlanti kapcsolatok
Régóta nem volt ilyen törékeny a két nagy szövetséges közti kapocs, mely az elkövetkezendő hónapokban fogja átélni igazi próbáját.
Read More »Bukaresti üzemzavar
Úgy tűnik, se kiköpni, se lenyelni nem tudja az autonómia érdekében több tízezer embert megmozgató székely menetet a bukaresti kormány.
Read More »