Egy kicsit mindenkinek ígért Juncker

A legnagyobb parlamenti frakció, az Európai Néppárt (EPP) „biztosan” támogatja majd Jean-Claude Juncker bizottsági elnökké választását, a szocialisták „még tárgyalnak róla”, de „hajlanak rá”, a liberálisok többsége „egyetért”. A konzervatívok és az EU-ellenes Farage-frakció ellene vannak, és a zöldek és a szélsőbaloldaliak többsége sem szavazna rá.

Jean-Claude Juncker, az Európai Tanács formális jelöltje José Manuel Barroso helyére a bizottsági elnöki székben kedden és szerdán egyenként felkereste az EP valamennyi frakcióját, és a megjelent képviselők előtt minden esetben több órás meghallgatáson vett részt. A találkozókra a luxembourgi politikus jelzett készséget. Ez utóbbiak jövő kedden szavaznak majd arról, hogy támogatják-e Juncker kinevezését az Európai Bizottság következő elnökének.

A frakció-meghallgatások egy része nyilvános volt, mások zárt ajtók mögött zajlottak. A hallottak és az utólagos közlemények fényében azt lehet mondani, hogy Juncker áprilisi „öt pontos programját” a különböző frakciók elvárásaihoz igazodva részben „felszeletelte”, és egy kicsit mindenütt ígért valamit.

Egyes bejelentései meglepőek és ezért nem kis feltűnést keltőek is voltak, mint például annak kilátásba helyezése, hogy az általa vezetendő új Európai Bizottságban a gazdasági-pénzügyi biztosi portfóliót nagy valószínűséggel szocialista politikus kaphatja majd. (A közlés Brüsszelben és a nemzetközi sajtóban azonnal spekulációk és személyi kombinációk sorát indította el. Általános volt a vélemény, hogy alapvetően a holland Jeroen Dijsselbloem, az Eurócsoport jelenlegi elnöke, (amúgy holland pénzügyminiszter), vagy a francia pénzügyi tárca korábbi vezetője, Pierre Moscovici jöhet szóba elsők között, mindketten szocialisták lévén.)

A szocialistáknak tett további gesztusként Juncker jelezte azt is, hogy ha a stabilitási paktumot nem is áll szándékában átalakítani „flexibilitási paktummá”, de bizottsági elnökként azon lesz, hogy a paktumot „rugalmas módon alkalmazzák” majd. Sokaknak feltűnt, hogy kiállt a nemek közötti egyenlő bérezésért, a minimálbér EU-léptékű általánossá tételéért, és jelezte, hogy lépéseket tenne az EU-támogatásra szoruló „programországokat” felügyelő „trojkák” megszüntetésére. (Az utóbbi különösen tartós követelése az EP baloldali pártjainak, úgyhogy a felvetés értelemszerűen tetszést aratott az Egyesült Baloldal körében is.)

Nemcsak a szocialistáknak, de a liberálisoknak is tetsző ígéretként jelentette be, hogy bevezetné az „alapvető jogi biztosi” portfoliót. (Megfigyelők megjegyzik, hogy a feladat voltaképpen már eddig is létezett: Viviane Reding „alapjogi biztosként” is definiálta magát, amellett, hogy ő volt felelős általában is az EU igazságügyi politikájának a kérdéseiért.)

A liberálisok körében amúgy kedvező visszhangra talált az is, hogy támogatóan nyilatkozott az adóversenyről („ha az nem tisztességtelen” – tette hozzá), emellett „Európa bürokráciájának csökkentésére” tett ígéretet, kilátásba helyezve, hogy tovább folytatja majd az EU-szabályok egyszerűsítését. A liberálisok között, de e ponton az európai konzervatívok soraiban is tetszést aratott továbbá a „digitális egységes piac” előmozdítására tett kötelezettségvállalása.

A konzervatívokat más érvekkel is igyekezett meggyőzni. Hangsúlyozta, hogy a kereskedelem elmélyítésének híve, és vehemensen cáfolta, hogy a nemzeti léten túllépő európai föderalizmus pártfogója volna. „A nemzetek nem ideiglenes szereplői a történelemnek, hanem mindörökre szólóak” – húzta alá, és úgy vélte, hogy csakis akkor nyílik esély európai szintű ambíciók teljesülésére, „ha a tagállamok mellette állnak”.

Juncker egyúttal határozottan kiállt amellett, hogy „gyakorlati megoldásokat és válaszokat találjanak” a brit felvetésekre és aggodalmakra. Tagadta, hogy mindezt csupán a májusi európai választások óta mondja, és emlékeztetett, hogy már az áprilisi programja is tartalmazta e tárgyban mindig létező törekvését. (1991-ben ő javasolta, hogy Nagy-Britannia kimaradást élvezhessen a Maastricthi Szerződés közös pénzzel kapcsolatos részéből – emlékeztetett ennek kapcsán.)

Hírek szerint Juncker hasonló módon részben megtalálta a hangot a Zöldekkel is, akikkel találkozva jelezte, hogy ellene van a palagáznak, támogatja a megújuló energiát, nem híve a GMO-knak, amúgy meg a szociálisan érzékeny átlátható, nyílt társadalmi közélet híve.

A legnehezebben – mint az várható volt – a Nigel Farage-vezette Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája (EFDD) nevű frakcióval boldogult, jóllehet, több – korábban a konzervatívoknál is hangoztatott – érvét itt is kifejtette. Így még erőteljesebben leszögezte, hogy „nem híve az Európai Egyesült Államoknak”, és még azt is jelezte, hogy elviekben nem látja akadályát annak, ha bizonyos közösségi hatáskörök visszakerülnek a tagállamokhoz.

Visszhangok, értékelések és kiszivárgott értesülések mindezek ellenére arra utalnak, hogy a Junckert támogatók és a Junckert elvetők tábora többé-kevésbé a korábbról ismert frontok mentén maradt. A Néppárt – amelynek végül is saját jelöltje volt – „teljes támogatásáról” biztosította őt, (bár úgy tudni, hogy a magyar néppárti delegáció például, követve a magyar kormányfő ellenvéleményét ellene szavaz majd).

A szocialisták „pozitív kezdetnek” minősítették Juncker bejelentéseit, de érzékeltették, hogy még maradtak szerintük megválaszolatlan elvárásaik. A frakció olasz elnöke, Gianni Pitella kevesellte az Európa határait rohamozó bevándorlók kapcsán kilátásba helyezett vállalásokat, felszínesnek minősítette az elnökjelölt külpolitikai (például Ukrajnával és Szíriával kapcsolatos) elképzeléseit, és hiányolta a leendő energia- és környezetvédelmi politikával kapcsolatos konkrétumokat.

Az S&D mindezek fényében egyelőre még nem döntött arról, hogy támogatni fogja-e Juncker kinevezését a Bizottság élére, hanem jövő héten Strasbourgban még további egyeztetést tartanak majd a kérdésben – jelentette ki Pitella. Martin Schulz, az EP újjáválasztott szocialista házelnöke ehhez még annyit tett hozzá, hogy Junckerre eddig úgy tekintettek, mint aki „az EU-Tanács embere. Mostantól Önnek a Parlament emberének kell lennie” – intette a luxemburgi politikust.

Mindezekben azonban sokan inkább újabb ígéretek kicsikarásának szándékát látják, mintsem tényleges ingadozást abban, vajon megszavazzák-e a luxemburgit, vagy sem. Amit egyébként alátámasztott Schulz azon megjegyzése is, hogy támogatja Junckert, mert ezzel egy új (elnökválasztási) rendszer intézményesülhet.

A konzervatívok elvi alapon jeleztek majdani frakció-ellenszavazatot. Mint az EP harmadik legjelentősebb politikai pártcsoportjának vezetője, Syed Kamall egyfelől kifejtette, hogy ha Junckert megválasztják, akkor jó pár olyan területet látnak, ahol minden bizonnyal zavartalanul együtt tudnak majd működni vele. (Példaként a digitális egységes piacot, a további kereskedelmi nyitást, valamint az energiabiztonság erősítését említette). Másfelől hozzátette ugyanakkor, hogy a frakció számára elvi kérdés annak az egész eljárásnak az elutasítása, ami Juncker jelöléséhez vezetett, és éppen ezért az ECR a kinevezése ellen fog majd szavazni.

Lényegében támogatást jelzett a negyedik frakció, a liberális ALDE, míg a Zöldeknél a meghallgatást követően a jelen lévő képviselők körében próbaszavazást tartottak, amiből az derült ki, hogy valamivel több mint 50 százalék Juncker ellen van, míg körülbelül a frakció harmadára tehető az egyetértők tábora.

Összességében azt lehet mondani, hogy a korábban kalkulált számarányok a mostani meghallgatás után is visszaigazolódni látszanak. Pusztán matematikai alapon: ha a junckeri integrációs politikával szembenálló eurószkeptikusok voksait összerakjuk – és ebben már benne vannak a konzervatívok is -, az csupán 170. Ha ehhez hozzávesszük a nagypártok közötti egyezkedésből kihagyott zöldeket és szélsőbaloldaliakat, akkor is még csak 272-nél tartunk.

Ami azt jelenti, hogy a junckeri jelölést követelő – bizottsági elnökségével tehát egyetértő – középpártok soraiból több mint száz képviselőnek (104) kellene kiszavaznia ahhoz, hogy a luxemburgi politikus a parlamentben megbuktatható legyen. És bár valóban vannak egyet nem értők mindhárom centrumpártban, ám ezek száma általános vélemények szerint legfeljebb 60-70 főt tesz ki. Ráadásul, mint látszott, a fenti képletben teljes egészében az elutasítók közé soroltak körében sem feltétlen egyhangú a ténylegesen ellenvélemény (mint az kiderült például a Zöldeknél).

Sokan ez alapján vélik úgy, hogy Jean-Claude Juncker július 15-i strasbourgi plenáris megszavazása aligha kerülhet veszélybe.