Politikai gengszterek

A szabadságért és a demokráciáért vívott harc ünnepe idén Szlovákiában más volt, mint az eddigiek. Főleg a távozó miniszterelnök, Iveta Radičová beszéde volt érdekes.

Már nem a Nyilvánosság az Erőszak Ellen, hanem a Nyilvánosság a Korrupció Ellen kell – röviden így lehetne összefoglalni fellépését. „Azért ölt Szlovákiában a korrupció olyan katasztrofális méreteket, mert tolerálják. Rejtőzködik a hivatali ajtók mögött és a feltűnő cégközpontokban, elfogadják mint normális abnormalitást, mint az üzlet és a politika részét. De valójában tudjuk, hogy ebben semmi normális nincs” – mondta a kormányfő. Hozzátette: a korrupcióval és a klientelizmussal a gazdasági gengszterek minden pozitívumot megsemmisítenek, ami a vállalkozó szóval kapcsolatos.

Ezzel csak egyetérthetünk, ám rögtön felmerül a kérdés, hogyan járult hozzá a korrupció és klientelizmus felszámolásához például a kassai adóhivatal esetében, amikor a „versenyt” az SDKÚ járási elnöke nyerte. És nem csak erről a történetről van szó. Másrészt tény, hogy az ő kormánya pár hónap alatt többet tett a korrupció letöréséért, mint Fico kormánya négy év alatt.

A kormányfővel ellentétben azt gondolom, hogy a gazdasági gengsztereknél nagyobb befolyása van ma Szlovákiában a politikai gengsztereknek. Noha a két kategória összefonódott, mégis van köztük némi különbség. Friss példa: nem a gazdasági, hanem az állami hivatalokban ülő politikai gengszterek nem tudták megakadályozni, hogy már a politikai pártokkal is üzletelni lehessen Szlovákiában. Pontosan olyan áruvá váltak, mint a többi. Mert miért is kellene aláírások tízezreit összegyűjteni az utcán, hogy politikai pártot alapíthass, programot és alapszabályt írni, és egyéb törvényi előírásoknak megfelelni, ha van elég pénzed arra, hogy vegyél egy, már bejegyzett pártot? Épp a napokban történt, hogy egy volt koalíciós párt, az ANO elnöke eladta a pártját Nora Mojsejová kassai vállalkozónak.

Egyetlen más példa sem tükrözi jobban a szlovákiai helyzetet 22 évvel a november 17-iki bársonyos forradalom után, mint hogy pártot lehet vásárolni. Korrupció, klientelizmus, titkok nélkül, transzparensen, a törvény betűje szerint. Erről a gazdasági gengszterek tényleg nem tehetnek.

Kitekintő / Új Szó - Juraj Hrabko

Friss hírek