Ellenzékbe vonul a volt orosz gazdasági miniszter?

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, kétértelmű nyilatkozatai miatt Alekszej Kudrin volt orosz pénzügyminiszternek el kellett hagynia a kormányt, és egy darabig úgy tűnt, hogy még viszont látjuk őt valamilyen vezető pozícióban. Dmitrij Medvegyev ugyan nem szeretne vele dolgozni, de ellenzéki vezetők, vagy akár maga Vlagyimir Putyin is szívesen látnák a reformpárti politikust valamilyen vezető pozícióban, de az elnök most gondoskodott arról, hogy a kormány vagy a Kreml közelében se legyen Kudrin.

Megindultak a találgatások

„Egyértelmű, hogy a csapatban marad” – kommentálta Kudrin jövőjét Igor Suvalov első miniszterelnök-helyettes még szeptember 25-én, nem sokkal azután, hogy a volt pénzügyminiszter nyilatkozatában kifejtette, nem fog Dmitrij Medvegyev jelenlegi államfő várható miniszterelnöksége alatt a kormányban dolgozni. Suvalov természetesen Putyin körére gondolt, amikor nyilatkozott. Elmondta, hogy figyelembe véve Kudrin 12 éves kormánybeli tapasztalatát, lehetősége lesz megerősíteni az ország gazdaságát és pénzügyeit olyan formában, ahogy ő és vezetői akarják.

A pénzügyi körök egyes képviselői azt javasolták, hogy ilyen „hozzáállással a makrogazdasági helyzethez”, Kudrin a központi bank elnöke lehetne. Szavai szerint Kudrin, csakúgy mint a Fed elnöke, képes lenne egyensúlyozni és korrigálni a kormány politikáját. Andrej Kosztyin, az orosz VTB bank elnöke szintén úgy gondolja, hogy teljesen elképzelhető egy ilyen elhelyezkedés, és hozzátette, hogy a központi bank elnöke senkitől sem függ.

Szergej Alekszasenko, az Oroszországi Bank volt első elnökhelyettese, a Gazdasági Főiskola makrogazdasági kutatások igazgatója sem félti Kudrint, mert véleménye szerint Putyin biztos, hogy talál neki egy pozíciót, aminek a volt pénzügyminiszter teljes tudatában van. Talál neki egy érdekes és jól fizetett állást, mint a központi bank elnöke, a Vnyesekonombank vagy a VTB igazgatója, vagy kinevezi követnek Amerikába.

A reform pártján egy ellenzéki pártban?

„Ha Kudrin kész a politikában maradni és elhagyja a posztját, kész egy normális jobboldali pártot alapítani, akkor én hajlandó vagyok segíteni neki ebben” – nyilatkozott támogató hangon Borisz Nagyezsgyin, a „Pravoje Gyelo” párt moszkva-környéki tagozatának vezetője. Kifejtette, hogy ha Kudrin úgy döntene, hogy közpolitikával foglalkozna, számára nagy megtiszteltetés lenne vele dolgozni. Még márciusban az igazságharcosok azt a koncepciót dolgozták ki, hogy szövetségi szinten ismert politikusokat próbálnak a pártjukba csalogatni, így például Kudrint és Suvalovot. Az akkor még pénzügyminiszter Kudrin erre úgy reagált, hogy nem tartja célszerűnek a kormánybeli munkáját párttevékenységre váltani.

Andrej Dunajev, a „Pravoje Gyelo” végrehajtó bizottságának elnöke ennél tovább is ment, és úgy nyilatkozott szeptember 27-én, hogy Kudrin akár a párt elnöke is lehetne a december 4-re kiírt parlamenti választások után. Dunajev azzal indokolta ajánlatát, hogy Alekszej Leonyidovics egy, a liberális körben neves szakember, aki nyíltan kifejezi álláspontját.

Változott a széljárás

Pár nappal távozása után a pénzügyminisztérium éléről, Kudrin továbbra is megtarthatta a Nemzeti Banktanács elnöki posztját, és az elnökség alá tartozó pénzpiaci tanács vezetője maradhatott. A volt pénzügyminiszter megőrizheti a „Betétbiztosítási Hivatal” elnöki székét is. Medvegyev sajtóhivatalán keresztül kijelentette, hogy a nézeteltérések ellenére is nélkülözhetetlennek tartja Kudrin tapasztalatát, mint jó pénzügyi szakember és közgazdász.

Mihail Remizov, a „Stratégia-2020” Alapítvány vezetője október 6-án, megismételve a korábbi találgatásokat azt is lehetségesnek tartotta, hogy bizonyos körülmények esetén Kudrin még a következő elnöki hivatal vagy kormány munkájában is szerepet vállal majd, amit Putyin megnyilvánulásai is sejteni engedtek. A jelenlegi miniszterelnök, az elnök egyetértésével ugyanis megerősítette, hogy Kudrin „heves személyisége” ellenére a csapatban fog dolgozni.

De Medvegyev nem lesz ebben a csapatban, ugyanis október 11-én a Kreml bejelentette, hogy Alekszej Kudrin nem tarthatja meg a megmaradt pozícióit sem, amit azzal indokoltak, hogy nem állami alkalmazott többé. Helyét ideiglenesen Anton Sziluanov, a miniszter-helyettes vette át. Az verhette ki végleg a biztosítékot az elnöki hivatalban, hogy a volt pénzügyminiszter különböző fórumokon továbbra is nyíltan hangoztatja a katonai kiadásokkal kapcsolatos nézeteit, vagyis nem volt elég neki a pénzügyminiszteri posztról való eltávolítás. Az eset kapcsán felmerültek olyan pletykák, hogy Medvegyev fellépése ebben a szituációban gyengének és elégtelennek bizonyult, és előfordulhat, hogy nem is lesz miniszterelnök, bár a közte és Putyin között létrejött paktum alapján ez azért egyelőre kevésbé látszik valószínűnek.

Nem lett oda minden

Lehet, hogy Kudrin most egy kis szünetet tart majd, de a jövője még nem veszett el. Politikai súlyát ugyanis az határozza meg, hogy milyen kapcsolatokkal rendelkezik. Liberális-technokrataként szövetségesei vannak a szentpétervári polgármesteri hivatalban, és ellentmondásos módon baráti viszonyban van Putyinnal és Anatolij Csubajsszal is. Más kérdés, hogy a központi bank elnöki széke 2013 tavaszáig foglalt, és pont egy szövetségesnek számító pétervári liberális, Szergej Ignatyevij ül benne. Őt kitúrni nem lenne politikailag korrekt, így egyelőre az egyetlen lehetőség a politikába való áttérés maradt, és talán egy új jobboldali liberális párt alapítása.

Tóth I. Dávid

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »