Trump megint összerúgta a port a demokratákkal

Mindaddig, amíg fel nem hagynak azon erőfeszítéseikkel, hogy vizsgálatokat indítsanak ellene, semmilyen lényeges kérdésben nincs együttműködés a demokratákkal – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a Fehér Ház Rózsakertjében újságíróknak, miután megszakította tárgyalásait a kongresszus demokrata párti két vezetőjével.

Trump a Fehér Házban fogadta Nancy Pelosi házelnököt és Chuck Schumert, a demokraták szenátusi frakciójának vezetőjét, a megbeszélést azonban nagyon rövid időn belül megszakította. Az elnök arra hivatkozott, hogy a demokraták “koholt vádak” alapján indítanak vizsgálatokat ellene és munkatársai ellen.

Kedden este Trump még azt mondta: megállapodásra törekszik a demokratákkal a tervezett nagy infrastrukturális beruházások kérdésében, valamint az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA) felváltó új amerikai-kanadai-mexikói kereskedelmi egyezmény ratifikálása ügyében. Szerdán reggel azonban két Twitter-bejegyzésben is támadta a demokratákat, kifejtve, hogy “boszorkányüldözést ” folytatnak ellene, továbbá kifogásolta a demokraták körében napok óta tartó vitát arról, hogy vajon meg kellene-e indítani ellene a felmentését célzó alkotmányos eljárást (impeachment).

Közben a szerdai megbeszélések előtt Nancy Pelosi újságírók előtt azzal vádolta meg az elnököt, hogy azért nem támogatja a tervezett képviselőházi vizsgálatokat, mert “leplezni” akar egy sor dolgot. A házelnök azonban arról nem nyilatkozott, hogy támogatja-e pártját az impeachment ügyében.

A megszakított megbeszélések után Trump közölte: a demokratáknak el kell dönteniük mit akarnak: vizsgálatokat indítani ellene, vagy együttműködni vele.

“Egyáltalán nincs takargatni valóm” – szögezte le a Rózsakertben tartott sajtótájékoztatóján Trump. Majd utalt a Mueller-vizsgálatra, amely megállapította, hogy sem Trump, sem kampányának munkatársai nem játszottak össze oroszokkal a 2016-os választási kampány idején. Az elnök – miközben a Mueller-vizsgálatot az eltávolítására tett kísérletnek nevezte – megismételte: “nem volt összejátszás, nem akadályozta az igazságszolgáltatást”. Egyúttal “visszaélésnek” minősítette, hogy a demokraták a Mueller-vizsgálat megállapításai ellenére szerinte megpróbálják újra lefolytatni a vizsgálatot.

Washington, 2019. május 22.
Donald Trump republikánus amerikai elnök nyilatkozik a sajtónak a washingtoni Fehér Ház Rózsakertjében 2019. május 22-én, miután megszakította tárgyalásait a kongresszus demokrata párti két vezetőjével, Nancy Pelosi házelnökkel és Chuck Schumerrel, a demokraták szenátusi frakciójának vezetőjével.
MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

A megszakított megbeszélések után Nancy Pelosi azt nyilatkozta: “imádkozom az Egyesült Államok elnökéért és az Egyesült Államokért”. Richard Durbin demokrata párti szenátor, aki jelen volt a megbeszéléseken, úgy fogalmazott: “drámai pillanatok” voltak a Fehér Házban.

Amerikai sajtójelentések – például a Politico című lap információi – szerint Trump “láthatóan haragosan” lépett be a szobába, és perceken keresztül támadta a demokrata politikusokat, majd úgy viharzott ki, hogy a demokratákat nem is engedte szóhoz jutni. Chuck Schumer úgy vélekedett: Trump “kirohanási jelenete” előre megtervezett volt.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Az EP-választást is megpróbálták befolyásolni az oroszok

Az európai parlamenti választások nem voltak mentesek a félrevezető információktól, főként orosz forrásokkal kapcsolatban álló külső és belső szereplők megpróbálták befolyásolni a szavazókat és a választások eredményét - közölte az Európai Bizottság a dezinformáció elleni küzdelem terén elért eredményekről pénteken kiadott jelentésében.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás