Szanálnák a bankszanálási javaslatot

Nem kapott új mandátumot kedden a görög soros elnökség a Tanácstól az egyeztetések folytatására az Európai Parlamenttel az egységes bankszanálásról. A felek mégis közelebb kerültek a kompromisszumhoz, amelynek része lehet a bankszanálási alap közösségiesítésének felgyorsítása.

Több lehetőséget is megvitattak hétfőn és kedden a tagállamok pénzügyminiszterei az egységes bankszanálási mechanizmusról még december végén elfogadott tanácsi álláspontnak az Európai Parlament jelentősen eltérő pozíciójához történő közelítésére.

Az érzékelhető elmozdulás dacára a tagállamok a keddi ülés végén nem ruházták fel új, precíz mandátummal a soros görög elnökséget a képviselőkkel szerdán a jogszabályról tartandó újabb egyeztetésekre. A felhatalmazás arra szól, hogy az elnökség megvizsgáljon néhány irányt, ahol közelíteni lehet az álláspontokat – jelezte Janisz Szturnarasz görög pénzügyminiszter az ülést követő sajtótájékoztatón.

Parlamenti források előzőleg azt mondták, hogy csak akkor lesznek hajlandók tárgyalni, ha az elnökség érdemi mandátummal érkezik a szerdai tárgyalásokra. „Ha csak néhány vesszőt változtatnak az állásponton, vagy kozmetikáznak rajta, köszönjük, nem kérünk belőle” – nyilatkozta egy parlamenti forrás a BruxInfónak.

A harcias retorika ellenére elsősorban a tanácsi oldalon, de a Bizottságnál is jó esélyt látnak arra, hogy még a jelenlegi parlamenti ciklusban sikerül nyélbe ütni a megállapodást és elfogadni a jogszabályt. Erre április közepe az utolsó határidő, amikor ebben a ciklusban utoljára ülésezik az Európai Parlament.

A folyamat komplexitását mutatja, hogy a Parlamenttel párhuzamosan a tagállamok egy kormányközi konferencia keretében a majdani egységes bankszanálási alap szabályairól is tárgyalnak, ami tíz éves átmeneti időszak után válna csak teljesen közösségivé, és ami addig nemzeti részekből tevődne össze.

Az alap felállítására meghatározott tízéves átmeneti időszak lerövidítése, illetve a „közösségiesítés” felgyorsítása lehet diplomaták szerint az egyik terület, ahol egymásra találhat a két uniós intézmény távolinak tűnő álláspontja. A választóvonal azonban nem feltétlenül a Tanács és a Parlament között húzódik: a minél hamarabbi közösségiesítésben (ahogy egyesek fogalmaznak, „Angela Merkel bankkártyájának pinkódjában” érdekelt déli tagállamok, az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank is lerövidítené azt az időt (5-7 évre), amíg létrejön a hamisítatlan egységes bankszanálási alap, amelyből aztán pénz állna rendelkezésre a csőd szélére jutott bankok (főleg bankcsoportok) rendezett felszámolására. Bár az alapban a 10 éves időszak végén sem lesz több pénz 55 milliárd eurónál, csak az egyik utolsó eszköz lenne a szanálásban,hiszen előtte a bankok saját forrásból, majd pedig a részvényesek és hitelezők belső feltőkésítése révén kell, hogy úrrá legyenek a problémákon.

A folyamatban az érdekeit eddig nagy hatékonysággal érvényesítő német kormány ugyanakkor arra figyelmezteti partnereit, hogy ha rövidebb idő alatt akarják feltölteni az alapot és fel akarják gyorsítani a közös kezességvállalást (közösségiesítést), akkor a bankjaiktól is előzetesen több pénzt kell beszedniük, hogy meglegyen ugyanaz az összeg.

Diplomaták szerint a kormányközi tárgyalásokon felmerült annak a lehetősége, hogy a tagállamok által nyújtott garanciák birtokában a majdani szanálási alap kölcsönöket vegyen fel a piacon, amit aztán a bankok majd visszafizetnének. Ha erről megállapodás lenne, az nagyrészt kielégíthetné a Parlament azzal kapcsolatos aggodalmait, hogy az alapnak éppen a kezdeti, legkényesebb időszakban nem lesz elég tűzereje a bankok rendezett felszámolásához. Elvileg az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) ilyen természetes pénzügyi védőhálóként állhatna az alap mögött, ám Németország hallani sem akar az ESM-szerződés ilyen értelmű módosításától.

A lehetséges megoldások között vetődött fel az is, hogy a bankalap egyes nemzeti komponensei (a nemzeti szanálási alapokból az európai szanálási célokra elkülönített tagállami rész) hitelezhessenek egymásnak.

A vitás kérdések közé tartozik az is, hogy ki hozza meg a tulajdonképpeni döntést az egyes bankok szanálásáról. A tanácsi verzióban az egységes bankszanálási hatóság nyomná meg az indítógombot, de a tanács (azaz a tagállamok) a Bizottság javaslatára egyszerű többséggel felülbírálhatnák azt, ha nem értenek egyet. Az EP azonban a politikai szempontok kiszűrése érdekében inkább az egységes felügyelet szerepét is betöltő Európai Központi Bankra ruházná a döntést, amire egyébként alelnökének keddi beszéde szerint Frankfurt is igényt tart. Tagállami források szerint ugyanakkor ez felvetheti az összeférhetetlenség kérdését, hiszen az EKB felügyeleti jogkörei nehezen összeegyeztethetők a szanálási döntési jogkörrel.

A nyitott kérdések közé tartoznak az euróövezeten kívüli, esetlegesen később a bankunióhoz csatlakozni kívánó országok belépésének konkrét feltételei. Ismeretes, hogy Magyarország és másik nyolc uniós tagállam is a részvételt mérlegeli, miközben Nagy-Britannia eddig az egyetlen, amelyik az egyértelmű kimaradást választotta. A kívülállóknak források szerint legkésőbb június 1-ig el kell majd dönteniük, hogy ott lesznek-e a startvonalnál 20014. november 1-jén, amikor operatívvá válik az egységes bankfelügyelet és ezáltal a bankunió is. A kívülállók ugyanakkor bármikor csatlakozhatnak, ennek csupán az a feltétele, hogy szorosabb együttműködésre lépjenek a felügyelet szerepét betöltő Frankfurttal. A tényleges csatlakozáshoz körülbelül öt hónapra van szükség, hiszen az EKB-nak át kell világítania a felügyelete alá kerülő bankokat.

A tárgyalások jelenlegi szakaszában felmerült az igény, hogy kiszűrjék azokat az országokat, amelyek csak azért és akkor lépnének be a rendszerbe, hogy egyik vagy másik nagyobb hitelintézetük szanálásának a költségeit az egységes mechanizmusra tolják át.

További vitás kérdés, hogy magával viheti-e egy ország a bankjai által a közös alapba befizetett pénzt, ha kilép a bankuniós rendszerből (alapvetően ez akkor következhet be, ha egy felügyeleti döntéssel nem ért egyet). Az eddigi uralkodó álláspont az volt, hogy nem. Most úgy tűnik, hogy ha egy ország kilépésre kényszerül, akkor magával viheti a pénzt, ha viszont önként távozik, akkor erről tárgyalnának.

Kérdés, mi történik akkor, ha egy ország mondjuk csak három évvel a mechanizmus elindulása után lép be a rendszerbe? Az ilyen „késői belépők” esetében az első két éves időszak „tagdíját” is be kell majd fizetni, tehát nem indulhatnak majd nulláról.