Még idén választások lesznek Vajdaságban?

Ha a tartományi alapokban történő visszaélésekről alapos vizsgálat indulna, még az idén választásokat kellene tartani Vajdaságban – jelentette ki Aleksandar Milovančev, a Szerb Haladó Párt (SNS) tartományi tanácsának tagja.

„Ha alapos lesz a vizsgálat, s bebizonyosodnak a feltételezések, illetve mindez a nyilvánosság elé kerül, akkor még az év vége előtt megtörténhet (a választások kiírása)” – hangsúlyozta Milovančev, aki az újvidéki városi képviselő-testületben az SNS frakciójának a vezetője.

„Felelősséggel állítom, hogy Vajdaságban nagy pénzügyi visszaélések történtek, a legtöbbet pedig az alapokból vettek el, különösen a Nagyberuházási Alapból, ahol elsősorban Dragoslav Petrović, illetve Bojan Pajtić voltak a vezetők” – mondta az újvidéki Dnevnik napilapnak adott interjújában Milovančev.

Hozzátette, Petrović, a vajdasági kormány alelnöke „kezdeményezte és vezette” mindezt. Állítása szerint szemtanúja volt, amikor „Dragoslav Petrović és Bojan Pajtić azt kérték a vajdasági kormány akkori egyik titkárától, hogy írjon alá egy 3,5 millió eurós számlát szúnyogirtás címén, holott valójában csak 650 000 euróba került”.

Milovančev szerint a pénzügyi visszaélések vizsgálata eddig nagyon visszafogott volt, mert Belgrádba mentek „egyes vajdasági ellenőrök, s ott a tartományi kormány bennfenteseivé váltak”.

„Ha leváltják őket, s úgy hallom, így lesz, egészen másfajta vizsgálat indul, és sok minden napvilágot lát” – állítja a haladó párti politikus, s hozzátette, mindezt elmondja majd a nyomozóknak is, ha elkezdődik a vizsgálat.

„A Demokrata Párt (DS) nem a fő ellenségünk, és a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV), illetve bárki más sem, aki másként gondolkodik, mint mi. De úgy vélem, a jelenlegi vajdasági hatalom nagyon rossz” – szögezte le Milovančev.

Kitekintő / Vajdaság Ma

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »