Genfben folytatódnak a szíriai béketárgyalások?

A Szíriai Nemzeti Koalíció elnöke újabb béketárgyalási ajánlatot tett Bassár el-Aszad kormányának, miután első kezdeményezése eredménytelennek bizonyult.

A szíriai ellenzék vezetője, Moaz al-Khatib jelezte hétfőn, hogy a kormánynak tett béketárgyalási ajánlata továbbra is áll, annak ellenére, hogy lejárt a határidő, amelyet feltételeinek teljesítésére szabott. Al-Khatib úgy vélte, az Aszad-rezsim ritka alkalmat szalasztott el azzal, hogy nem járult hozzá több ezer női fogvatartott szabadon engedéséhez vasárnapig, de ő ennek ellenére erkölcsi kötelességének érzi, hogy újabb esélyt adjon az elnök békés távozását elősegítő egyeztetésnek.

A szíriai kormány nem reagált érdemben al-Khatib tárgyalási kezdeményezésére, amelyet még januárban terjesztett elő. Mindössze annyi történt, hogy Amrán al-Zubi információs miniszter pénteken megismételte a rezsim hivatalos álláspontját, amely szerint az ellenzék képviselői is részt vehetnek Damaszkuszban az ország jövőjéről folyó nemzeti konzultációban, de csak az elnök által korábban felvázolt keretek között.

A kormányzati hírügynökség beszámolója szerint Faiszal Mekdad megbízott külügyminiszter is azt nyilatkozta egy televíziós interjúban szombaton, hogy nincsenek előfeltételei a nemzeti párbeszédben való részvételnek, bár néhány alapelvben minden küldöttnek meg kell egyeznie. Ezek a külföldi beavatkozás elutasítása, az ország és a lakosság egységének megőrzése, a demokratikus kormányzás, valamint az emberi jogok, a többpárti politika és média tiszteletben tartása. Faiszal Mekdad úgy vélekedett, hogy a Szíria belügyeibe belekontárkodó külföldi erők elszámították magukat, ezért hajlanak végül a konfliktus politikai rendezésére, amelyet a szír kormány mindig is szorgalmazott.

Tárgyalóasztal kerestetik

Vasárnap Moaz al-Khatib újabb lépést tett a megegyezés előmozdítására, ezúttal ultimátum nélkül. Az ellenzéki vezető Facebook-oldalán közzétett állásfoglalásában azt javasolta, hogy a béketárgyalások Szíria északi, a felkelők ellenőrzése alá tartozó területén történjenek. Magyarázatként kifejtette az al-Dzsazíra televíziónak adott kairói interjújában: a kormányzat nem tágít attól, hogy a külföldön történő egyeztetés a szuverenitás megnyirbálásának minősülne. „Ha a rezsimet annyira aggasztja a szuverenitás ügye, hogy nem merészkedik Szírián kívülre, akkor kézenfekvő megoldás a felszabadított északi országrész” – mondta al-Khatib. Úgy érvelt, hogy az a terület is szír földnek számít, ugyanakkor az ellenzéknek is jogában áll megválasztani, hol akar tárgyalni.

Úgy tűnik, a felek nincsenek egészen egy hullámhosszon, legalábbis Ali Haidar, a szír nemzeti megbékélés miniszterének szavai alapján. A reformpárti kormánytag hírében álló Haidar azt mondta a Guardian damaszkuszi tudósítójának, hogy bármilyen, számára is elérhető külföldi helyszínen hajlandó lenne tárgyalni Moaz al-Khatibbal a nemzeti párbeszédről. Elmagyarázta, hogy az Aszad-rezsim többi tagjához hasonlóan ő sem léphet az EU területére a szankciók értelmében, de például Genf megfelelő helyszíne lehetne az előkészítő tárgyalásoknak. Hozzátette, magát a nemzeti párbeszédet mindenképpen Szíriában kell lebonyolítani, különben sérülne a szír nép integritása és méltósága.

Szabad választások Aszaddal?

Eredeti béketárgyalási ajánlatát Moaz al-Khatib ahhoz a feltételhez is kötötte, hogy a kormány engedélyezze a szír emigránsok útlevelének megújítását. Ali Haidar elismerte, hogy a száműzetésben élő politikusok okkal tarthatnak a letartóztatástól, ha visszatérnek Szíriába, de elmondta, az igazságügy-minisztérium már megkezdte az ellenük folyó eljárások felfüggesztését.

Haidar leszögezte: „A (nemzeti) párbeszéd elvezethet a szabad parlamenti és elnökválasztások megvalósításához. Ez eredménye lehet az egyeztetésnek, de előfeltétele nem.” A jelenlegi alkotmány értelmében Aszad újabb, harmadik ciklusra is pályázhat az elnöki pozícióban, és Haidar szerint ezt meg is fogja tenni, hacsak nem hoz radikális változásokat a nemzeti konzultáció.

Faiszal Mekdad véleményéhez hasonlóan Haidar is úgy látta, a tárgyalásokra való hajlandóság nemcsak az ellenzéki vezető kezdeményezésének köszönhető, hanem a nemzetközi és régiós erőviszonyok változásainak is, illetve leginkább a katonai patthelyzet kialakulásának: „Mindkét oldalon vannak radikálisok, de a szemben álló felek 80 százaléka belátta, hogy a fegyveres győzelem elérhetetlen.”