Brazíliai magyar befektetési lehetőségekről tárgyalt a házelnök

A brazíliai magyar befektetési lehetőségekről, valamint a Brazília és Magyarország közötti kulturális, tudományos kapcsolatok fejlesztési lehetőségeiről tárgyalt pénteken Budapesten Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Sao Paulo-i Iparszövetség elnökével.

Paulo Skaf a megbeszélés után az MTI-nek hangsúlyozta: november elején magyar-brazil üzleti fórumot rendeznek Sao Paulóban, amelynek célja a kereskedelmi kapcsolatok erősítése, és a kétoldalú befektetések ösztönzése. Hozzáfűzte, a pénteki találkozón Kövér László azt kérte, segítsék a magyar cégek bekapcsolódását a brazíliai infrastrukturális beruházásokba.

Az iparszövetség elnöke kiemelte: mindent megtesznek azért, hogy a magyar cégek Brazíliában piacra jussanak.

Kövér László hangsúlyozta: Brazília kihasználatlan lehetőség a magyar gazdaságpolitika számára, ugyanakkor világgazdasági súlyánál fogva megkerülhetetlen terület, így a kormány célja a befektetéseket megkönnyítő infrastruktúra kiépítése. Sao Paulo tartomány kiemelkedik a gazdasági teljesítmény szempontjából, így célszerű lehet ide összpontosítani a magyar beruházásokat, különös tekintettel arra, hogy az országban a legnagyobb magyar közösség is ide koncentrálódik – mondta a házelnök.

Kifejtette: a kormány konzuli irodát nyitott Sao Paulóban, és reméli, hogy a gazdasági válság enyhülésével, és a pénzügyi lehetőségek bővülésével vissza tudja építeni azt a politikai infrastruktúrát Sao Paulóban, ami ahhoz szükséges, hogy az állam tudja segíteni a vállalkozások megtelepedését.

A jogi hátteret minisztériumok közötti megállapodásokkal kell megteremteni, másrészt pedig kiemelten fontos az információszerzés elősegítése – mondta a házelnök. Hozzátette: a két ország közötti kapcsolatokat a lehető legösszetettebbé kell tenni, és a gazdasági kérdések mellett a politikai együttműködésre is koncentrálni kell.Kövér László elmondta, hogy Paulo Skaf találkozik Szijjártó Péterrel, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkárával, valamint Szatmáry Kristóffal, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkárával.

Paulo Skaf elmondta: Kövér László tavaly októberi, Sao Paulo-i látogatása – amelynek viszonzására érkezett most Budapestre – mérföldkő volt a két ország közötti kapcsolatépítésben.

Kifejtette: a tudományok határok nélkül című program keretében – amely a brazil kormány ösztöndíjas programja – magyar egyetemeken tanulhatnak majd brazil hallgatók 2013-tól, ez nagy elismerés Brazíliától Magyarországnak, ahol kiváló az oktatás minősége. Az elnök a két ország közötti sport- és kulturális kapcsolatok erősítéséről is egyeztetett – jelezte Paulo Skaf.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbbi adatai szerint az idei első félévben a Brazíliából történő import 18,8 milliárd forint volt – az előző év azonos időszakához képest több mint 68 százalékkal nőtt -, míg a magyar export 34,1 milliárd forint volt, 65,6 százalékkal nőtt 2011 első hat hónapjához képest.

MTI

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »