Immár a 22-ikre került sor a Kárpátaljai Magyar Folklórfesztiválra, amelynek a beregszászi járási Mezővári adott otthont.
A történelmi pillanat 1989 májusának első vasárnapján következett be, amikor a csapi stadionban megrendezték az I. Kárpátaljai Magyar Folklórfesztivált. A rendezvény azóta minden évben „útra kel”, és „sorra látogatja” a magyarlakta településeket – emlékezett vissza a múltra Zubánics László, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) elnöke, a szervezőbizottság tagja.
S hogy idén miért éppen Mezőváriban? „Egy olyan nagy hagyományokkal rendelkező községre esett a választás, amely évek óta vágyott arra, hogy ott rendezzék a magyar folklórfesztivált” – fejtette ki Halász László, a járási művelődési osztály vezetője, a település szülötte. „Az, hogy idén ilyen sok fellépő gyűlt össze, annak bizonyítéka, a Bereg-vidéken egyre több tánccsoport jön létre.”
A rendezvény résztvevőit Szabó Tibor, a KMMI közművelődési részlegének vezetője köszöntötte. Gégény Edmond és Kerekes Henrietta konzulok az ungvári és a beregszászi magyar külképviselet, Grigora Éva a Nagyszőlősi Járási Művelődési Osztály nevében kívánt mindenki számára szép és tartalmas napot. Bihari András, a járási tanács elnöke a szervezők áldozatos munkájára hívta fel a figyelmet. Ivan Baloga, a megyei tanács elnöke a magyar kultúra és hagyományok, illetve az anyanyelv megőrzése terén végzett kiemelkedő munkájáért elismerő oklevelet adományozott Vári Fábián László József Attila-díjas költőnek és Dupka Györgynek, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége elnökének, melyeket Kincs Gábor, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) alelnöke, megyei képviselő nyújtott át az érintetteknek.
„Tudjuk jól: a folklór, amelynek ma ünnepét tartjuk itt, Mezőváriban, a régmúlt századokban a mindennapok velejárója volt. Hozzátartozott az élethez.” – hangsúlyozta az egybegyűltekhez szólva Vári Fábián László. „Ma azonban ünnepszámba megy, népviseletbe öltözött fiatalokat látunk, ha népzenét hallunk. Ezt hagyományőrzésnek mondták valamikor, azonban ennek missziója mostanában azokra a kultúrcsoportokra hárul, akik itt vannak. Ezért csak akkor lehetnénk igazán elégedettek, ha a népdal, a népzene és a néptánc még szélesebb körben elterjedne, ha mindenki élete részévé válna.”
Miután Zubánics László átadta a színes szalagokkal díszített stafétabotot Salamon Elemér polgármesternek, kezdetét vette a folklórcsoportok fellépése. Az idén több mint két tucat hagyományőrző együttes lépett színpadra, akik egész délután szórakoztatták az érdeklődőket. A fellépők dicsérő oklevélben és ajándékban részesültek.
kárpátiigazszó