Belgium: beérhet a flamand akarat

Sokadszorra ültek le egymással az immáron rekordhosszúra nyúló belga kormányalakítási szappanopera résztvevői, a puhulni látszó Di Rupo legújabb csomagja talán pontot tehet a kínkeserves időszak végére.

Múlt héten újabb fejezetét nyitotta a belga kormányalakítási herce-hurca, mely immáron egy éve és négy hónapja bonyolódik eredménytelenül, ami példátlan a modern idők történetében.

2010 áprilisában adta vissza kormánymegbízatását a jelenleg is az ügyvivő kormány élén álló Yves Leterme, a fő töréspontnak a flamandok által sürgetett intézményi reformok és a Brüsszel-Halle-Vilvoorde régió felosztása bizonyultak. A feszültségek valódi gyújtópontja, hogy a dinamikusabban fejlődő, tehetősebb Flandriának kevesebb jut a szociális ellátórendszerekből, mint a „szegény” szomszédnak, Vallóniának, egyúttal nagyobb önállóságra is vágynának a holland ajkú régiók.

A történet egyik főszereplőjévé az eltelt időszak alatt a II. Albert király által már kétszer is kormányalakításra felkért frankofón szocialista Elio Di Rupo vált, aki legutóbb a múlt héten tett le az asztalra a tárgyalásokban részt vevő nyolc párt elé egy ötlet csomagot, melyen már kristálytisztán érződik  a nacionalistának tartott  Bart De Wever és a tavalyi választásokon győztes pártja, az Új Flamand Szövetség (N-VA) politikai nyomásgyakorlása.

Politikai frizbi belga módra

Első megbízatását éppen az N-VA által támasztott, kompromisszumot nem ismerő igények teljesíthetetlensége miatt dobta vissza az olasz származású, szocialista pártvezető, még tavaly szeptemberben, mostanra azonban beletörődni látszik az alapelveitől eltérő kívánságok teljesítésébe.

Elemzők szerint a kormányalakítás csakis komoly reformok fejében mehet végbe, ehhez próbált idomulni a májusban reaktivált, és a  lázas konszenzuskeresés közepette még egy hangszálműtéten is átesett Di Rupo, amikor már júliusban olyan paktumot nyújtott be, amiben költségvetési szigort, erős szövetségi államot, egyúttal a belga régiók autonómiáját megerősítő intézményi reformokat ígért, utóbbit egyes kompetenciák a régiók szintjére való átutalásával érte volna el. Mint akkor elmondta, „elmentem, ameddig el lehetett”. A karakán De Wevernek azonban ez sem volt elég és csípőből lesöpörte az asztalról a dokumentumot, mondván: „A legjobb akarattal sem tudom azt mondani, hogy ennek a jegyzéknek az alapján sikerre vezethetnek a tárgyalások”.

Puhuló baloldal, közelgő megegyezés?

II. Albert király felismerve a patthelyzetet, három hetes szünetet rendelt el a kormányalakítás nyolcadik felvonásában, a felek kimerültségére hivatkozva. A kipihent miniszterelnök-aspiráns igencsak engedékeny csomaggal rukkolt elő a nyári szünet után, belátva, hogy jelenleg a flamand részről követelt reformok a kormányalakítás abszolút előfeltételeivé léptek elő.

Di Rupo újólag ismertetett csomagja alapjaiban ugyan a júliusban bemutatottakra épül, ám olyan pontokkal is kiegészült, amelyek akár kulcsfontosságúaknak is bizonyulhatnak. A politikus hozzányúlt a legkényesebb témához, a BHV-kérdéshez, javasolva, hogy osszák fel Brüsszel és környékét. Az ötlet szerint az a hat flamand régió, ahol a vallonok különleges nyelvi jogokat élveznek, eldönthetné, hogy Halle-Vilvoorde-ban, vagy Brüsszelben kíván-e szavazni. A felosztással járó többletkiadásokra a tervezet 460 millió eurót különítene el 2015-ig bezárólag. Ugyancsak a hat flamand municípiumot érintené, hogy mostantól a polgármesterek kinevezésében Belgium kétnyelvű alkotmánybírósága mondhatná ki az utolsó szót, ami idáig az államtanács flamand kamarájának hatásköre volt.

Di Rupo a szintén a tárgyalások Achilles-sarkának tartott gazdasági jogi szabályozásra nézve  is kész tervekkel állt elő. Eszerint a szövetségi állam és a decentralizált régiók pénzalapja különválik, aminek keretében a régiók 10 milliárd euróval gazdálkodhatnának, amely forrást az össz adóbevétel harmadát felhasználva teremtenék elő. A regionális önkormányzatok választhatnának az adózási szintek között, az adóból keletkeztetett összeget maguk csökkenthetik, vagy növelhetik.

A kerekasztal tárgyalások mellett Yves Leterme és Elio Di Rupo a múlt héten a 2012-es költségvetés kezelésének kérdésében is leültek egymással, megegyezve abban, hogy a 2011-es büdzséhez hasonlóan a 2012-est is az ügyvivő kormány fogja menedzselni, feltéve, hogy szeptember 10-ig nem sikerül dűlőre vinni a flamandok és a vallonok közötti szociális és gazdasági kérdéseket.

Ez utóbbiakat egy megengedőbb hozzáállás a szocialista oldal részéről rendezhetné ugyan, de az érintettek arra vonatkozólag még mindig nem mernek becsülni, hogy konkrétan mikor állhat fel az új kormány.