Már a két napos általános sztrájk meghirdetésekor sejteni lehetett, hogy ez a hét sem fog eltelni Athénban tüntetések és a rendőrséggel való összecsapások nélkül. A tiltakozások oka a parlament szerdai szavazása volt, ahol egy újabb megszorító csomagról döntöttek a képviselők.
Görögországban a demokrácia 1974-es visszaállítása óta nem tartottak 48 órás sztrájkot, ez is mutatja, hogy milyen súlyos döntést kellett szerdán meghozni a parlamentnek. Kedd reggel óta Athénban a tömegközlekedés szinte teljesen leállt, egyedül a metró szállított utasokat, de az sem járt a megszokott gyakorisággal. A sztrájkhoz a reptéri dolgozók is csatlakoztak, keddre és szerdára napi kétszer négyórás munkabeszüntetést hirdettek. De nem csak a közlekedés állt le, az iskolák, kormányzati irodák, bíróságok is felfüggesztették a munkát, a kórházakban korlátozott a dolgozók száma.
Ezzel egy időben több demonstrációt is tartottak Athénban, melyek közül néhányat szintén a szakszervezetek szerveztek. Kedden körülbelül húszezren gyűltek össze békés tüntetésre a fővárosban, míg Thesszaloniki utcái hétezer tiltakozóval teltek meg. Délutánra azonban erőszakos tüntetők csoportjai rátámadtak a rendőrökre, kövekkel hajigálták őket, de Molotov-koktélokat is bevetettek. A rendőrök válaszként könnygázzal igyekeztek feloszlatni a tüntetőket. A rendőrség szóvivőjének tájékoztatása szerint 23 embert állítottak elő, akik közül később öten kerültek letartóztatásba, 21 rendőr szenvedett könnyebb sérüléseket.
Míg kedden csak a vita folyt a parlamentben az újabb, 28 milliárd eurós megszorító csomagról, addig szerdán már szavazásra került sor. Az újabb elvonások súlyosan érinthetik a legrosszabb helyzetben lévőket, mivel döntettek többek között a minimálbér megadóztatásáról is. A képviselők végül, 155 igen és 138 nem szavazattal elfogadták a javaslatot, többen csak közvetlenül a szavazás előtt döntötték el, hogy igennel voksolnak. A kormányon lévő szocialisták közül egyedül Panaiotisz Kurublisz szavazott a csomag ellen, az egyensúlyról azonban Elsa Papadimitriu demokrata párti képviselő gondoskodott, aki igennel voksolt. Az újabb súlyos megszorító csomaggal Görögország teljesíti az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap feltételeit a számára folyósított hitel következő részletének lehívásához, mely összesen tizenkétmilliárd eurót jelent a balkáni országnak.
A szavazás után ismét tüntetők gyűltek össze Athén belvárosában. Az előző naphoz hasonlóan ezúttal is többen megsérültek, ám súlyosabb sebesüléseket senki nem szenvedett. José Manuel Barosso, az Európai Bizottság elnöke üdvözölte a megszorító csomag megszavazását, és fontos lépésnek nevezte Görögország számára, a költségvetés stabilitásának helyreállítására vonatkozóan.
Nagyrőczei Anna