Közös uniós hadseregről vitáztak Budapesten

„Szükséges-e az EU-nak közös hadsereggel rendelkeznie?” – erre a kérdésre kereste a választ a Common Sense Society hétfői vitaestje. A külpolitikai szakértők élénk polémiájába a közönség is bekapcsolódhatott, sőt, végül szavazással dönthette el, melyik oldalnak ad igazat.

A „pro” oldal képviseltében Szenes Zoltán, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem oktatója áttekintette az EU eddigi eredményeit. Kiemelte, hogy az Unió már eddig is számos közös küldetést hajtott végre, rendelkezik intézményi és jogi háttérrel, sőt, az Eurocorps révén szorosabb tagállami együttműködéssel is védelmi téren. Szerinte szükség lenne egy európai hadseregre, hogy az EU globális szereplővé válhasson, és súlyának megfelelően tudjon fellépni. Ráadásul az összefogás révén hatékonyabban lehet elkölteni a pénzt, a hasonló közös sikerek közt említve a Eurofighter vadászgép kifejlesztését.

Kurt Volker – aki George W. Bush elnöklése alatt kapott kormányzati pozíciót, majd lett az Egyesült Államok NATO-nagykövete lett – igyekezett megfordítani Szenes érvelését. Szerinte az EU nem azért nem globális játékos, mert hiányzik a közös védelmi képessége, hanem mert tagállami szinten se rendelkezik ezzel. Az uniós szintű törekvésekkel csak azt próbálják takargatni, hogy a helyzet egyre rosszabb, hiszen 1989 óta folyamatosan csökken a hadseregre költött pénz, mára pedig a 2 százalékos NATO-ajánlás helyett csak a GDP alig 1 százalékát fordítják ilyen célra. Líbiát említette  a hiányosságok ékes példájaként, ahol a brit Eurofighterek és Tornadók egyszerűen kifogytak a precíziós fegyverekből. Ugyanakkor Volker egy másik problémát is felvetett: a különféle tagállami érdekeket, melyek miatt az egységeket csak a „legkisebb közös nevező” elve alapján vetnék be, azaz ha azzal mindenki egyetért. A nagykövet is megkérdőjelezte, hogy a közös piac működhet-e egy olyan érzékeny területen, mint a nemzetvédelem, vagy hogy a kiadások jelenlegi szintjén egyáltalán lenne-e felvevőképessége.

A vita másik párosaként a Magyar Külügyi Intézet két munkatársa, Gálik Zoltán és Törő Csaba ütköztette érveit. A munkája során főként az Európai Unióval foglalkozó Gálik előrebocsájtotta, hogy ő nem az igen mellett, hanem a nemmel szemben fog érvelni. Szerinte az EU védelmi képességeinek kiépülése ugyan nem feltétlenül szükséges, de nem jelent problémát, és adottak hozzá a feltételek. Mindemellett megvillantotta annak lehetőségét, amelyet pár hete az Egyesült Államok távozó védelmi minisztere, Robert Gates vágott az európaiak arcába, azaz hogy az USA magára hagyhatja szövetségeseit a „vén kontinensen”, ha azok nem növelik katonai képességeiket. Ugyanakkor azt ő sem tartotta szükségesnek, hogy ezt a hadsereget föderalista alapon szervezzék meg, és szerinte hibás az a megközelítés, mely nemzetállamhoz hasonló entitásként tekint az EU-ra.

A főként a NATO-ra specializálódott Törő szerint az uniós katonai integráció csak az észak-atlanti szövetségtől tereli el az erőforrásokat, amely egyébként is nagyobb és erősebb, és úgyis előbb lép akcióba. A Eurofighterhez hasonló projektekhez eddig se kellett egyesített haderő, továbbá felhívta rá a figyelmet, hogy az EU-nak jelenleg nincs közös serege (az Eurocorps és az EU Hadtestek is tagállami felajánlásokból szerveződnek).

„Nem hatékony, de mindig nagyon eredeti” – jellemezte az Unió megoldásait, a huszonhetek szervezetét posztmodern „metroszexuálisnak” titulálva. Szerinte a közös hadsereg célja csak az, hogy az EU zászlaját minél több helyen lobogtathassák, a konszenzuskényszer miatt pedig a tagállamok csak a népszerű, de drágább missziókba egyeznek bele.

Szenes Zoltán az érvelése során egy felmérésre is hivatkozott, melyben azt kérdezték az európaiaktól, szerintük húsz év múlva ki védje meg Európát: a válaszadók többsége akkor egy közös hadseregre szavazott. A teremben ülők többsége szintén ezt támogatta: a vita szünetében a közönséget is meghallgatták, a majdnem tucatnyi hozzászóló közül pedig mindössze egy szólalt fel az európai haderő ellen. Az esemény végén pedig mindenki szavazással dönthetett, melyik párt oldalára áll: a közönségből pontosan kétszer annyian voksoltak az egyesített katonaság mellett, mint ellene. Kérdés maradt persze, hogy a termen kívüliek – és főként a politikusok – hogyan döntenének ebben a kérdésben.