Az amerikai félidős kampányban felbukkant a bevándorlási politika

Donald Trump amerikai elnök kilátásba helyezte, hogy lezárja az Egyesült Államok déli határát, és a határhoz vezényli a katonaságot, ha Mexikó nem állítja meg az Egyesült Államok felé tartó menekülteket  Guatemalából, Hondurasból és Salvadorból.

„A lehető leghatározottabban megkérem Mexikót, hogy állítsa meg ezt a támadást, ha pedig nem képes erre, akkor utasítom az amerikai hadsereget, hogy zárja le a déli határunkat!” – írta az amerikai elnök.

Az amerikai elnök a héten már fenyegetőzött azzal, hogy „azonnal” megvonja a segélyalapokat a hondurasi kormánytól, ha az nem lép fel az Egyesült Államok felé tartó migránskaravánnal szemben. A bevándorlócsoport vezetői azt állítják, hogy az erőszak és szegénység elől menekülnek.

Trump csütörtöki Twitter-bejegyzésében bírálta Guatemala, Honduras és Salvador vezetőit, akik szerinte alig tesznek valamit, hogy feltartóztassák az emberáradatot, amellyel – vélte – sok bűnöző is érkezik az Egyesült Államokba Mexikón keresztül.

Az amerikai államfő megismételte továbbá az amerikai demokrata párt elleni bírálatát, amely szerint – mint Trump fogalmazott – „a nyitott határok és a gyenge bevándorlási törvények mellett kampányolnak”.

A hondurasi szegénység elől menekülő tömeg több mint kétszeresére duzzadt szombat óta, amikor mintegy 1300 hondurasi verődött össze, hogy útnak induljon a közép-amerikai ország északi részéből. A csoport szerdán megérkezett Guatemala Mexikóval közös határához a guatemalai püspöki konferencia lelkipásztorának elmondása szerint.

Jimmy Morales guatemalai elnök szerdán az országot és lakosságát fenyegető kockázatként értékelte a hondurasi bevándorlók tömeges érkezését, és biztosított afelől, hogy nemzetközi szervezetek segítségével jelenleg azon vannak, hogy ellenőrizzék a migránsok szándékát. A múlt szombaton elindult karaván után hondurasi bevándorlók újabb csoportja indult el az Egyesült Államok felé kedden, a salvadori kormány szerdán 415 hondurasi bevándorló belépését engedélyezte e második csoportból.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/AP/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »