Hivatalosan is elindult a kereskedelmi háború

Az Egyesült Államok és Kína pénteken kölcsönösen 25 százalékos pótlólagos importvámot vetett ki egymás termékeire.

Washington, korábbi fenyegetését betartva, péntektől 25 százalékos pótlólagos vámot vetett ki 818, összesen 34 milliárd dollárnyi, Kínában gyártott termékre. Washington a következő két hétben további 16 milliárd dollárnyi kínai termékre is büntetővámot tervez kiróni. Peking is ezt fontolgatja, hangsúlyozva, hogy kényszerűségből.

Kína azonnal reagált a pénteki amerikai bejelentésre. A kínai külügyminisztérium szóvivője azt mondta, hogy Kína is 25 százalékos pótlólagos vámot vetett ki ugyancsak 34 milliárd dollár értékű amerikai termékre.

Eközben a kínai kereskedelmi minisztérium jelezte, hogy a válaszlépésről tájékoztatja a Kereskedelmi Világszervezetet (WTO). A minisztérium szóvivője rámutatott arra, hogy Kína továbbra is a szabadkereskedelem pártján áll, és hogy az amerikai termékekre kivetett büntetővám reakció arra az washingtoni lépésre, amelyek sértik Kína nemzeti érdekeit.

Donald Trump amerikai elnök korábban több alkalommal jelezte, hogy nem tetszik neki a Kínával szembeni, általa 500 milliárd dollárra tett amerikai kereskedelmi hiány. Hivatalos adatok szerint a tavalyi amerikai deficit valójában 375 milliárd dollár volt.

A Capital Economics londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház adatai szerint az amerikai multinacionális vállalatok Kínában működő többségi tulajdonú érdekeltségeinek éves értékesítése a kínai piacon több mint 350 milliárd dollár, vagyis jórészt éppen annyi, mint az Egyesült Államokkal szembeni kínai áruforgalmi többlet.

Akik pórul járnak…

Kína – legalábbis a korábbi tervek szerint – 106 termékre vet ki 25 százalékos pótlólagos importvámot, amelyek között olyan mezőgazdasági cikkek is szerepelnek, mint a szójabab, a kukorica, a sertéshús, a narancslé és a dohány, illetve a listán vegyi anyagok mellett gépjárművek, valamint 15 és 45 tonna közötti önsúlyú repülőgépek is szerepelnek.

A kínai ellenlépés különösen az amerikai szójababexportot sújtja, ami az Egyesült Államok legnagyobb Kínába irányuló mezőgazdasági exportterméke. Az Egyesült Államok tavaly 12,7 milliárd dollár értékben adott el szójababot Kínának. Az amerikai szójabab jórészt Iowa és Texas államokból származik, amelyek Donald Trump támogatói voltak a 2016-os elnökválasztásokon.

Rosszul járnak az amerikai sertésexportálók is, miután a Kínába szállított sertéshús vámja – a 25 százalékkal megemelt pótlólagos vámmal – 62 százalékra emelkedett, és ezzel lépéselőnybe kerültek az európai sertésexportálók. Az Egyesült Államok tavaly mintegy 500 millió dollár értékben adott el sertéshúst Kínának.

A kínai ellenlépés továbbá az amerikai olajexportálóknak is kárt okozhat. Az Egyesült Államokban éppen felfutóban az olajtermelés, Kína pedig, amely a világ legnagyobb olajimportálója, a megemelt importvám miatt inkább más piacokról szerzi majd be az energiahordozót. Az Egyesült Államok tengerentúli olajeladásainak mintegy 20 százaléka irányul Kínába. Elemzők szerint az ázsiai ország minden bizonnyal tovább növeli olajvásárlásait legfőbb szállítóitól, Oroszországtól és Szaúd-Arábiától, amelyek már be is jelentették, hogy növelik a termelésüket.

A kínai kereskedelmi minisztérium csütörtökön ismertetett kimutatása szerint a Kínában gyártott 34 milliárd dollár értékű, amerikai büntetővámmal sújtott termékből több mint 20 milliárd dollárnyit Kínában működő külföldi cégek, jórészt amerikai vállalatok állítanak elő.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters/AP/TASZSZ/Kitekintő

Friss hírek