Lemondott a cseh kisebbségi kormány

Lemondott szerdán az Andrej Babis vezette cseh kisebbségi kormány, amely egy nappal korábban nem kapott bizalmat a parlamentben. Babis a kormány ülése után közölte: személyes találkozót kért Milos Zeman államfőtől, hogy hivatalosan átadja neki a kabinet lemondólevelét.

Várható, hogy Zeman a kormány lemondását elfogadja, és az új kormány megalakulásáig ügyvezetői teendőkkel bízza meg. Az elnök már korábban bejelentette, hogy a második kormányalakítási kísérlettel szintén Andrej Babist bízza meg. Most azonban már azzal a feltétellel, hogy csak azután nevezi ki kormányfőnek, miután bebiztosítja az új kabinet támogatását a parlamenti alsóházban.

Helyi megfigyelők úgy tudják, hogy már szerda délután megkezdődhetnek a tárgyalások az új kormányról. Nem hivatalos értesülések szerint az októberi választáson győztes ANO mozgalom vezetői a Cseh Szociáldemokrata Párttal (CSSD) ülnek tárgyalóasztalhoz. A szociáldemokraták az utóbbi napokban jelezték, hogy készek tárgyalni az új kormányban való részvételükről. “Tárgyalni fogunk. A sajtóban azt láttam, hogy a CSSD hajlandó velünk tárgyalni” – jelentette ki Babis kérdésre válaszolva. Megjegyezte: az első találkozón az ANO képviselői meghallgatják a szociáldemokraták feltételeit, amelyek teljesítése alapján készek lennének koalícióra lépni.

Az ANO és a CSSD koalíciójának összesen 93 képviselője (78 ANO, 15 CSSD) lenne a 200 tagú parlamenti alsóházban, ami további partner megszerzését teszi szükségessé. A prágai sajtó szerint Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM), amely 15 képviselővel rendelkezik a parlamentben, hajlandó lenne kívülről támogatni egy ilyen kormányt, ami már elegendő lenne a parlamenti bizalom megszerzéséhez. A prágai sajtó más kormánykoalíciós változatokat is elképzelhetőnek tart.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Nagyra becsült brit politikusok újabb Brexit népszavazáshoz kérnek időt az EU-tól

Súlyos bírálatokkal illette szerdán több egykori brit miniszterelnök és miniszterelnök-helyettes azokat, akik különböző ígéretekkel vázoltak fel vonzó jövőt a választóknak a brit EU-tagság megszűnése utáni időszakra. Közös írásukban újabb népszavazást tartottak szükségesnek az uniós tagságról, és azt kérték az EU-országoktól, hogy biztosítsanak ehhez elégséges időt.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás