Szociáldemokrata győzelem Macedóniában, a jobboldal csalásról beszél

Nagyarányú győzelmet arattak Macedóniában az önkormányzati választások második fordulójában a kormányzó szociáldemokraták, de a Nikola Gruevszki volt miniszterelnök vezette jobboldali ellenzék csalásról és megfélemlítésről beszél, és előrehozott parlamenti választásokat követel.

Macedóniában október 15-én tartották az önkormányzati választások első fordulóját, ám akkor 35 helyen nem sikerült megválasztani a polgármestert, második fordulóra volt szükség. Két héttel ezelőtt a 81 önkormányzat közül 38-ban a miniszterelnök pártja, a balközép Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) jelöltje szerezte meg a szavazatok több mint felét, míg a Nikola Gruevszki vezette jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártjának (VMRO-DPMNE) polgármesterjelöltjei három helyen győztek.

A választási bizottság adatai szerint a második fordulót 19 önkormányzatban az SDSM, kettőben a VMRO-DPMNE, tizenhárom helyen az albán kisebbségi pártok, egy helyen pedig egy független jelölt nyerte meg.

A választási bizottság hétfőn közölt adatai szerint a következő négy évben a szociáldemokraták 57 önkormányzatot, köztük a fővárost, Szkopjét vezethetik. A VMRO-DPMNE-nek öt, a legnagyobb kisebbségi albán pártnak, a Demokratikus Unió az Integrációért (DUI) nevű pártnak tíz, a többi kisebbségi albán pártnak további öt, egy török kisebbségi pártnak pedig egy polgármestere lesz, illetve három önkormányzatot független jelölt vezethet.

Az önkormányzati választás második fordulója megerősítette az első forduló eredményét, ami azt is jelenti, hogy a VMRO-DPMNE-nek, amely eddig 56 települést vezetett, jelentősen csökkent a támogatottsága helyi szinten, miután ugyanez volt tapasztalható a decemberi előrehozott választást követően is, amikor a jobboldal nem tudott kormányt alakítani.

A választási vereség tükrében többen is felvetették, hogy Nikola Gruevszkinek távoznia kellene a VMRO-DPMNE éléről, aminek a lehetőségétől ő sem zárkózott el, ám eddig nem tett erre utaló lépést.

A vasárnapi második forduló után viszont arról beszélt, hogy a választás nem demokratikus módon zajlott, a szavazókat megfélemlítették és megzsarolták, hogy a szociáldemokrata jelöltekre adják voksukat. Hozzátette: nem ismeri el a voksolás eredményeit, és előrehozott parlamenti választást fog kezdeményezni.

Zoran Zaev miniszterelnök szerint viszont demokratikus, tiszta és tisztességes volt a vasárnapi szavazás, kifejezte az állampolgárok akaratát. Hozzáfűzte: reméli, Gruevszki pártja meggondolja magát, elismeri a választás tisztaságát, és konstruktív ellenzékként tud viselkedni.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »