Offenzíva indult Líbiában is

Hadjáratot indítottak kedden a Líbia keleti részét ellenőrző, Halifa Haftár tábornok vezette erők, hogy visszafoglaljanak két jelentős olajkikötőt, amelyeket még március elején vont uralma alá egy milícia.

“Szárazföldi erők, hadihajók és harci repülőgépek indítottak közös támadást, hogy kiűzzék a terroristákat Rász-Lanúf kikötővárosból” – közölte Haftár 101-es Brigád néven is ismert hadseregének szóvivője. Hozzátette: Haftár tábornok parancsot adott arra, hogy indítsanak offenzívát a másik elfoglalt kikötőváros, al-Szidra felszabadítására is.

A Bengázi Védelmi Brigádok néven ismert milícia március 3-án foglalta el az olajkikötőket a Földközi-tenger partján az ország keleti felét ellenőrzés alatt tartó fegyveres erőkkel történt összecsapásokat követően. A Bengázi Védelmi Brigádok iszlamista fegyveresekből és korábbi lázadókból áll, akik nemrégiben vereséget szenvedtek Haftár tábornok csapataitól Bengáziban, Líbia második legnagyobb városában.

A líbiai főváros, Tripoli nyugati részében eközben fegyveres csoportok csaptak össze hétfő este. Szemtanúk szerint kedd reggel is utcai harcok folytak két városnegyedben. Áldozatokról egyelőre nem érkeztek hírek.

Moammer Kadhafi hatalmának 2011-es megdöntése után Líbia teljes káoszba süllyedt, és a keletkezett hatalmi űrt egymással rivalizáló milíciák töltötték be. Az országot két egymással rivalizáló hatóság próbálja irányítani: egyrészt a Tripoliban székelő nemzetközileg elismert nemzeti egységkormány, másrészt pedig a tobruki központú parlamentre támaszkodó, Haftár tábornokhoz köthető vezetés, amely Líbia keleti felének legnagyobb részét ellenőrzi.

Amerikai és egyiptomi források keddi közlése szerint Oroszország különleges erőket küldött Nyugat-Egyiptomba, a líbiai határ közelébe, a gyanú szerint Haftár líbiai tábornok támogatása céljából.  Egyiptomi biztonsági körökből származó információk alapján Oroszország egy 22 fős különleges egységet vezényelt a térségbe. Az orosz védelmi minisztérium azonban kijelentette kedden, hogy nem állomásoznak különleges erői Egyiptomban.

Haftár szoros kapcsolatokat ápol Egyiptommal és az Egyesült Arab Emírségekkel, és tavaly kétszer is Moszkvában járt katonai segítségért. Idén januárban meghívást kapott a Földközi-tengeren hajózó Admiral Kuznyecov orosz repülőgép-hordozóra is.

  • Friss cikkeink a Veszélyzónából:

Forrás: MTI/AFP/AP

Felkapott hírek

Friss hírek

CSA

Virágzik a cseh légiipar

Erőteljesen bővült a két cseh légitársaság, a CSA és a Travel Service utasforgalma az első fél évben - az európai légi közlekedés 8,8 százalékos utasszámnövekedését jelentősen meghaladva, kétszámjegyű növekedést értek el.

Read More »