Európai ügyek

Andor: az EU felkészült az időskori munkára

Az Európai Bizottság szerint az európai társadalom felkészült a nyugdíjkorhatárok emelésére. A testület szociális és foglalkoztatási ügyekért felelős tagja az aktív időskor európai évének felvezetőjén bemutatta az Eurobarométer legfrissebb felmérését, amely szerint az EU lakosságának közel harmada hajlandó lenne a korhatár betöltése után is dolgozni. A statisztikák szerint Magyarországon a legalacsonyabb a 60 év felett dolgozók aránya.

Read More »

Plágiumgyanúba keveredtek újabb vezetők

Úgy látszik, 2012 januárja a plágiumbotrányok hónapja: a magyar államfő után a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) rektorát, Constantin Copotoiut és egyik rektorhelyettesét, Klara Brânzaniucot gyanúsítják a szellemi tulajdon védelmének megsértésével, sőt, az érintettek már be is ismerték a plágium tényét – tudósít a Krónika január 13-án.

Read More »

Súlyos bírálatokat kapott Magyarország

Szükség esetén kötelezettségszegési eljárást is indíthat az Európai Bizottság kedden Magyarország ellen a bírók nyugdíjkorhatára, az adatvédelmi hatóság függetlensége és az igazságügyi reform miatt – közölte a testület főigazgatója az Európai Parlament állampolgári jogi szakbizottságának ülésén, amelyen több EP-frakció – a tavaly megismert preferenciák alapján – ismét Magyarország demokratikus elkötelezettségének hiányát rótta fel.

Read More »

Kiállnak Magyarország önrendelkezése mellett

A Via Nova Ifjúsági Csoport aggodalommal tekint az elmúlt időszakban tapasztalható, Magyarországot érő, nemzetközi porondról érkező politikai és mediális össztűzre, mely szokatlanul nagy méreteket öltött. A Via Nova ICS Elnökségének nyilatkozatát Gubík László elnök küldte el a Felvidék.mának:

Read More »